GPS-el
mért távolság:34,86 km; barometrikus magasságmérővel mért
összesített szintemelkedés: 745 m.
Reggel,
jó szokásomhoz híven, igyekeztem korán rajtolni. Ezt most azért
tartottam fontosnak, hogy még a sár kiolvadása előtt túl legyek
a Ráskóc-patak előtti, rendszerint nagyon dagonyás részen.
Kicsit töprengtem, melyik távon induljak a térdem miatt, mert a
héten megint rendetlenkedett egy picit, végül a korai érkezésem,
valamint az a tudat, hogy két legmeredekebb emelkedő a kis körben
is benne van, eldöntötte a kérdést: nagy kör lesz. A rajtnál
Istvánnal futottam össze, s mivel nem sietett (vasárnapra egy
hosszabb túrát tervezett), együtt vágtunk neki a távnak. Ez a
nem sietett 5,16-os átlagsebességet jelentett nekem. Istvánnak
többet, mert vagy 3 km-t hozzátett geoládázással. Indulás előtt
még megpróbáltam felhívni Zolit hol tartanak, de nem jött össze
a beszélgetés. A beszámolójából kiderült utánunk negyed
órával indultak.
A
lényeg? Kiváló látási és útviszonyok mellett, csípős
hidegben vágtunk neki a táv teljesítésének. A faluból kiérve
láttuk a két előttünk indult túrázót, egymástól pár száz
méterre. A jó tempónk ellenére sem értük utol őket. Hamarosan
lemelegedett rólam egy réteg ruha. A Bondoró kulcsosház irányába
kanyarodva, jobbra jól látszott, hol fogunk majd leereszkedni a
Bondoróról, a túra utolsó szakaszán. A Ráskóc-patak előtt
látszott, mekkora dagonyában lett volna részünk a fagy nélkül.
Helyenként biztosan bokán felül ért volna. A patak után murvás
úton folytattuk. Taliándörögd előtt felérve az emelkedőre meg
kellett állapítsam, ilyen tisztán még nem láttam sem a
„Négyszögletes kerek erdőt”, sem a Kab-hegyet.
Taliándörögdön
megkaptuk az első pecsétet, egy csoki kíséretében. Tovább menve
István megkeresett egy geoládát, majd szaporáztuk tovább
lépteinket. A mélyutat az idén is hó töltötte ki, most azonban
olyan tömörödött és fagyott volt, hogy alig észrevehetően
süppedt be lépteink alatt. Mindenesetre érdekes vibrációt
keltett a talpamban a rajta történő gyaloglás. Még a füvön is
percekig éreztem utána. A „Szputnyiknál” felírtuk a
jelszámot. István tett egy oda-vissza bő 2 km-es kitérőt a
25-ösök távjára egy újabb geoláda megkeresésére, én pedig
egy árnyalatnyit csökkentett tempóval mentem tovább.
Öcs
előtt két, korábban bennünket megelőző futó tartott
visszafelé. Hm. Nem néztem eléggé a lábam elé, így egy a fűben
megbúvó sodronydarab sikeresen gáncsolt el. Mondanom sem kell,
természetesen a féltett bal térdemre estem. Sajgott is egy kicsit,
de nem lett következménye. Öcsön gyorsan átértem. A kőbányánál
jobbra letértem az aszfaltról, a túra régi útvonalára. Sokkal
kellemesebb, mint az aszfalt, bár most az útpadka igen jól
járható. Ezen a szakaszon a hőmérséklet emelkedésének
köszönhetően már voltak felolvadt sáros szakaszok. Keresztezve a
műutat rátértem a Pulára vezető murvás útra, ami nagyrészt
párhuzamos az aszfalttal. Most is találtam olyan érdekes alakú
tölgyet, amire eddig nem figyeltem föl.
Pulán,
a Szent Bertalan kápolnánál bevártam Istvánt, mivel már csak
vagy 100 m-re volt mögöttem. A buszmegállóban megkaptuk a
következő pecsétet, egy alma kíséretében, amit a műúton
gyalogolva gyorsan meg is ettünk. Eddig csak hébe-korba
találkoztunk túrázókkal, most viszont a Puláról indulókkal
alaposan megszaporodott a létszám. Jött az első érdemlegesebb
emelkedő, amiről letértünk a tavalyi útvonalon a Vázsonyi-séd
völgyébe, s a túrán egyedül itt, a Kinizsi-forrásig vezető
szakaszon ismét tömegesen láthattunk hóvirágokat. Egyébként is
gyönyörű és hangulatos a völgy. Már tavaly is nagyon tetszett
esőben is, hát még most napsütésben. A volt halastó gátjánál
kikapaszkodtunk a völgyből, s egy kellemes réten talpaltunk a
forrás felé. Itt már figyelni kellett az olvadás miatt csúszóssá
váló útra is.
A
Kinizsi-forrásnál felírtam a jelszámot. István elment egy újabb
geoládát megkeresni, én pedig nekiindultam a Som-hegy
kaptatójának. Mire fölértem, társam is utolért. Érdekes, hogy
fönt a hegyen nem volt úgy átfagyva a talaj, mint a túra többi
részén. Különösebb gondot nem jelentett. Hamar magunk mögött
tudtuk ezt a kicsit jellegtelen részt, s megkezdtük az ereszkedést
Vigántpetend irányába. Az erdőből kiérve idén is
megcsodálhattam a két hegy között kikandikáló Hegyesdet, csak
most kiváló látási viszonyok között. Természetesen a kitáruló
Művészetek völgye is remek látvány, a Déli-Bakonnyal együtt.
Ezen a szakaszon már ragadt is egy kicsit a felolvadt föld, amit a
füves részeken igyekeztünk letakarítani a bakancsokról. István
csúszott is pár méreteset (néha métereset) a sárban.
Alig
értünk be a faluba, amikor rendőrautó állított meg bennünket,
nem láttunk e egy fehér Citroën Jumpert. Mondtuk, hogy nem, de hát
még csak vagy kétszáz m-t jöttünk az aszfalton. Valamiért
nagyon keresték. Rövidesen elértük az iskolát, ahol a frissítő
pont található. A pecsételést követően ki-ki ízlésének
megfelelő kenyérféleséggel pótolhatta az elégetett kalóriákat.
Jó forró teát kaptam hozzá, ami legalább olyan jól esett, mint
a csípős paprikakrémes zsíros kenyér. Mindenesetre nem vittem
túlzásba az evést, mert tudtam milyen a Király-kőre vezető
szakasz, s nem szerettem volna viszont látni a kaját a „kaptatón”.
Elég szép számú ismerőssel találkoztunk, de azért hamarosan
újra úton voltunk.
Alig
vártam, hogy újra beváltsunk az erdőbe és a bazaltsziklák
tövében haladhassunk. Nem csalódtam. Az éles napfény még szebbé
tette az egyébként sem csúnya sziklákat. A hangulatos, kényelmes
ösvényről egyszer csak (emiatt az emelkedő miatt nem ettem sokat
az EP-n) nekivágtunk a jó meredek (kb. 60-80%-os) emelkedőnek. Még
a fülemen is megpróbáltam levegőt venni. Gyorsan fönt voltunk.
Mire elértük az ellenőrző pontot, ahol a pecséthez csoki, vagy
süti is járt, már ki is lihegtem magam. Amíg István egy újabb
geoládát keresett meg én nézelődtem, s fotóztam. Irány lefelé.
Igen szép a lefelé vezető ösvény is.
Kapolcs
keresztezése nem követelt túl sok időt, leszámítva a
telefonomban az akkumulátor cseréjét, és már meg is kezdtük az
utolsó kemény emelkedő leküzdését. Számomra érdekes volt,
amikor észrevettem, milyen aszimmetrikusan gyalogolok fölfelé,
az-az hogy akaratlanul is kisebbeket lépek a bal lábammal,
kímélendő a térdemet. Ettől függetlenül egymás után előztük
meg az előttünk haladókat. Fönt a Bondorón megkérdeztem az
utolért ismerős párost, hogy-hogy csak egy diétás távot (26 km)
vállaltak be, amikor ők is a 30 km fölötti távokat kedvelik.
Mire ők visszakérdeztek, miből gondolom, hogy a „kis körön”
vannak. Gyorsan levezettem: a „nagy körön” előttünk induló
két emberrel találkoztunk a rajtban, s azok nem ők voltak; csak
néhány futó előzött meg bennünket, gyalogos nem; Vigántpetendre
korábban értek mint mi, „kispistázni” pedig nem szoktak, így
csak a rövid távon lehetnek. Az utolsó ellenőrző pontig együtt
ballagtunk, ott felhívták figyelmünket a Lepke tt-re, amit 20-án
az egyesületük rendez. Sajnos nem tudok rá elmenni, pedig igazán
kellemes túra. Aznap egyesületi túrát vezetek. Érdekes, hogy az
általam járt hegységekben (Bakony, Vértes, Kőszegi-hegység,
Soproni-hegység, Gerecse, Velencei-hegység, Keszthelyi-hegység,
„Sokoró” és Balaton-felvidék) március 20-án négy igen jó
túra lesz, míg mondjuk a 15-i hosszú hétvégén egy maximum 10
km-es IVV túrát leszámítva semmi. Nem lehetne egy kicsit jobban
összehangolni a túrákat?
Visszatérve
a túrára. Fürgén szedtük lábainkat a következő szakaszon is,
bár ez bizonyult a legsárosabbnak, de inkább csak csúszott. Az
erdőből kiérve ismét megálltunk nézelődni. Csodálatos a
panoráma. Gyönyörködés és fotózás után. Lekocogtunk a
lejtőn. Megnéztem nem lehetne-e a régi útvonalon menni, kicsit
csökkentve az aszfaltos szakasz hosszát, de a sár miatt nem lett
volna értelme. Így a szervezők által módosított útvonalon
értünk be a célba. Átvettük az oklevelet és a kitűzőt,
megköszöntük a szervezőknek a rendezést, majd hazafelé vettük
az irányt.
Az
eddigi legkellemesebb talaj- és időjárási viszonyú tavaszi
Művészetek völgye túrát tudhatom magam mögött.
A
túra ár/szolgáltatás aránya nagyon jó. 850 Ft-ért (ha célban
is kaphatnánk egy kis forró teát, amit az időjárásnak
köszönhetően jólesne kiváló lenne, de így is a legjobbak közé
tartozik). Kitűző, emléklap, színes, nyomdában készült
térképes igazolólap (saját térkép használatát mellőzhettem),
kiváló útvonal jelölés. Taliándörögdön és a Király-kövön
csoki, Pulán alma, Vigántpetenden lekváros-, mogyorókrémes- és
zsíros kenyér. Ez utóbbi hagymával, savanyúsággal és csípős
paprikakrémmel. Mindezeket, választhatóan szimplán kellemesen
meleg, vagy jó forró teával öblíthettük le.
7 óra 37 perckor rajtoltunk Bazsival a monostorapáti iskolából. Hideg, téli reggelre ébredtünk, de a rajtnál már sütött a Nap és kék volt az ég. A tavalyi sárnak nyoma sem volt, ezért aránylag gyorsan lehetett haladni.
(Monostorapáti: Monostorapáti a középkorban Almád néven szerepelt. 1468-ban találjuk először Monostorapáti néven említve. 1477-ben "város oppidum" néven szerepel, amelynek október havában volt országos vására. A nagy hadútban fekvő község sokat szenvedett a töröktől, főleg Vázsony és Hegyesd várának török hódoltsága alatt. Mivel a község az idők folyamán több ízben Hegyesd várához tartozott, a vár 1561-ben történt törökök általi elfoglalása után annak a sorsában osztozott. Hosszú ideig volt török hódoltsági terület. A török kiűzése után egyházi birtok lett. 1715-ben a helység földesura a veszprémi püspök. Lakosság: 1075 fő)
A Bondorói-kulcsosház után száraz lábbal keltünk át a tavaly, medréből kiöntött Raskóc-patakon és napsütésben csodálhattuk meg a taliándörögdi iskola új épületét. A Katica-büfében az idén is több fajta csoki közül lehetett választani és a Szent András templom romja is misztikusabbnak tűnt a kék ég alatt.
(Taliándörögd: Dörögd első említése 1249-ben történik. Taliándörögd területén a középkorban négy település volt: Felső-dörögd, Alsó-dörögd, Imár és Ráskó. A településsel szorosan összefügg a Dörögdi család neve és sorsa. 1548-ban a török felégette a községet és sokáig lakatlan, 1718 után kezdett ismét benépesülni. Lélekszám: 746 fő.)
A templomrom után megfagyott, kb. méter vastag hófúvásokon keltünk át, itt tavaly is jelentős mennyiségű havat hordott össze a szél. A Szputnyik közelében felírtuk az ellenőrző számot, majd Öcs dél-keleti felén értünk be a faluba. A két-három szélső házat hamar magunk mögött hagytuk és már a Pula felé vezető országúton ballagtunk.
(Öcs: A településről az első írásos feljegyzés 1278 -ból származik Ech néven. Öcs egytelkes nemesek faluja volt. A teljes határa nemesi kúriákhoz tartozott. A XVI. századig társadalma tiszta nemesekből állt. 1828-ra megváltozott a helyzet. Olyan nagy volt a beköltözött házas és házatlan zsellérek száma, hogy ezek váltak uralkodóvá. Lakosság: 211 fő)
Pulán elhaladtunk az 1773-ban épült Szent Flórián kápolna előtt, majd a buszmegállóban - a tavalyihoz hasonlóan – megkaptuk a finom, hideg almánkat. Pulát elhagyva hamarosan a Tálodi-erdőben találtuk magunkat, és jó érzéssel vettük tudomásul, hogy a hóvirág bizony nem egy kihalóban lévő virágfajta.
(Pula: A falu közelében állt a 13. században alapított tálodi monostor, amely a 16. században elnéptelenedett, majd a török veszély miatt felrobbantották. Pula első írásos említése 1357 -ból származik Pola néven. A 16. századtól elnéptelenedett. A község lakossága 70-80%-ban német nemzetiségű, őseiket az Esterházy család hívta be 1746-ban. Népesség: 232 fő)
A Tálodi-kolostorrom és a Kinizsi-forrás ismételt megcsodálása után meghódítottuk a Som-hegyet, majd leereszkedtünk Vigántpetendre. Vigántpetenden a tavalyihoz hasonlóan, az iskolában volt a frissítő pont, de most nem volt annyi túrázó mint egy évvel ezelőtt, ezért nyugodtan leültünk egy kicsit csipegetni. Itt találkoztunk Istvánnal, akivel az idén januárban együtt nyomtuk le a Téli Mecseket. Egy-két szó a geoládákról és István már ment is tovább.
(Vigántpetend: Vigánt falut először 1236-ban említi oklevél. 1672 után lakatlan a falu, az 1750-es években kezdik újra benépesíteni. Petend neve 1333-ban tűnik fel először. 1500 és 1700 között többször elnéptelenedik. Az 1700 évek elején újra benépesedik. A két falut, Vigántot és (akkor már) Zalapetendet 1938-ban egyesítették Vigántpetend néven. Lakosság: 217 fő)
Vigántpetend után jött a túra egyik legizgalmasabb szakasza, a Király-kő. Tavaly szó szerint csúsztunk-másztunk mire felértünk, az idén a száraz talajon gyakorlatilag egy szuszra fenn voltunk a csúcson. A tetőről egy-két erőteljesebb légvétel után lecsorogtunk Kapolcsra, és a főútról lekanyarodva támadtuk a Bondorót.
(Kapolcs: A településen vélhetően már ősemberek is éltek (Pokol-lik), a falu felett emelkedő Királykőn pedig feltehetően Attila egyik vára állhatott. A település közelében vezetett a Budát az Adriai-tengerrel összekötő Via Magna, a rómaiak egyik nagy hadi útja, s valószínű, hogy a környék már lakott volt a rómaiak idejében is. A település nevét valószínűleg arról a Kapolcs nevű vezérről kapta, aki a kunok élén 1091-ben betört Erdélybe, majd Biharba. I. László király azonban megállította a kunokat és megölte Kapolcsot. A kor szokása szerint a legyőzöttek egy részét letelepítették, s ők adták falujuknak a Kapolcs nevet. A település nevét először egy 1092-ben kelt pannonhalmi apátsági levél említi, mint Kapulch falut. A Kapolcs név első ízben 1640-ben tűnik fel az iratok közt. Lélekszám: 423 fő)
A tavalyi trágya-tengernek az idén nyoma sem volt, ezért tiszta bakancsokkal értünk az utolsó ellenőrző-ponthoz. A szám felírása után már csak szinte végig lejtmenet következett. Kiérve a szőlők közé, elénk tárult az a panoráma, amellyel később az emléklapon találkoztunk. Innen már látszott a monostorapáti templom tornya, amely a cél közelségét jelentette. Célba érkezési időnek 14 óra 18 percet regisztráltak.
Összegzésül: Az útvonal nekünk tavaly is tetszett, pedig nagyon rossz idő volt, most napsütésben pedig valóban szép arcát mutatta a táj. Az itiner ugyanolyan igényes, színes és alapos, mint tavaly. A szalagozás is kitűnő volt, bár azt hallottuk, hogy a falvakban azért többen mentek felesleges métereket a szalagozás hiánya miatt, pld. Öcsön és Pulán. Szerintem, aki az itinert használta, a szalagok esetleges hiánya miatt sem tudott eltévedni. Az ellátás a tavalyi színvonalú volt, ami azt jelenti, hogy nagyon jó. Az emléklap a tavalyihoz képest színesre változott, a jelvény viszont nem változott. Jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést!
Péntek kora este összeállt az autó legénysége,így szombat 6 órakor Márti,Laci,Robi és Sanyi társaságában vágtunk neki a kicsit több mint 100 km-es útnak.Ahogy elterveztem,gyenge másfél óra alatt lerobogtunk Monostorapátiba,és 7:35-ös rajtidővel meg is indultunk legyűrni a mára elrendelt távot.Nagy örömünkre csatlakozott hozzánk Viktor is,és bár amúgy sem voltunk valami morcosak,a jókedv innentől garantált volt.Az elején még velünk tartott egy pannonhalmai sporttárs is,de ő gyorsabb tempót kívánt a miénknél,így hamar ott is hagyott bennünket.
Reggel bepakoltam egy pár kesztyűt is,és bár nem gondoltam,hogy használni is fogom,hamar előkerültek a zsákból.Nagy hasznát vettük aztán nemsokára a néhány fok mínusznak!Taliándörögd felé a szokásos sárdagasztás mindjárt elmaradt,ennek gondolom legalább annyira örültek az épp itt dolgozó favágók is.Elhaladtunk a Bába-majd a Java-kút mellett,gondoltam a másodiknál,ezt már megnézem magamnak.Bóklásztam keveset az erdőben,de nem találtam semmi „kutasat”így a többiek után siettem.A Raskóc-patak hídján most könnyedén jutottunk át,nem úgy mint tavaly,mikor a hídon hömpölygött jó 10 centi magasságban a víz.
Taliándörögdre az ell.pontra durván másfél óra alatt értünk,ezen a 8 km-en 110 méter szintet ír az itiner,lehetett tolni rendesen.Ettünk,ittunk majd kiérve a faluból nekilódultunk a nyílt terepen.Nagy szerencsénkre a beígért viharos szél nem jelentkezett,nem volt túl meleg,de sütött a nap,így jó kedvvel haladtunk.(Ekkor vettük észre azt a triót akik Dörögdöt egy a szalagozott előtti úton hagyták el,és bőszen kispistáztak a mezőn,kihagyva így a Szt.András templomromot is.Az itiner ugyan lehetőséget ad erre,mármint az egyéni útvonal választásra,de akkor akik ezt a megoldást választják,remélem vannak olyan becsületesek is,hogy nem veszik át a kitűzőt és az oklevelet,amin a 36-os szám szerepel megtett távként!……)
Hamarosan aztán belefutottunk a „télbe”:) Az ilyentájt általában hóval telt mélyútszakaszok most sem okoztak csalódást,sőt mivel fagyos volt az idő,a hó meg is bírt bennünket,így azon haladtunk amíg tudtunk.Ezt Márti is így gondolhatta,de ő azért a móka kedvéért produkált egy esést is.(az a fránya pálinka,ugye…:)
Ekkorra már eldőlt,hogy a győzködések hatottak,így az előzőleg csak a 25-ös távot vállaló csapattársak is a bal kanyart választották a Szputnyiknál az egyenesen tovább haladás helyett ,és Öcs felé vették az irányt -az ell. szám felírása után.Itt is,mint a túrán általában,szép kilátásokban volt részünk.Bár voltak sporttársak akik Öcs érintését sem tartották fontosnak,mi azért begyalogoltunk a faluba,hogy aztán hamarosan el is hagyjuk és elinduljunk Pula felé.Először aszfalton,majd a Pulai-erdő tövében egy földúton haladtunk,szerencsére a fagy még itt is tartotta magát,így a sár még váratott magára.Pulán a buszváróban megkaptuk a szokásos almánkat,melyet Márti finom zserbójával párosítottuk.Fél távnál voltunk pontosan,ha jól emlékszem bő 3 órát vett igénybe az eddigi szakasz megtétele.
Pula után aztán végre újra bevethettük magunkat az erdőbe.Ez a szakasz egy rövid emelkedéssel indul,az ösvény mellett milliószámra nyílik a védett hóvirág.Balról aztán mellénk szegődik egy patak is,amit aztán a kék jelzés befutásakor elhagyunk.A kék sávon folytatjuk tehát,túl sokat azonban nem tartózkodunk a túristajelzésen,csak a Kinizsi-forrás eléréséhez használjuk.Forrásnál vízcsere,fényképezés,kolostorrom megtekintés….
Az ell.szám felírása után nekivágunk az első húzósabb emelkedőnek a Som-hegy oldalában.Az emelkedő is jól járható hála a fagynak.Hamar felérünk,majd erdészeti utakon kanyargunk,aztán egy jobb kanyarral kiérünk az erdőből,ahol szép kilátásban van részünk a Hegyesd irányába.Pár méter után aztán szinte az egész eddigi útvonalunkra rálátást nyertünk ….szép.
Az etető-itató állomás Vigántpetenden az iskolában kapott elhelyezést.Módjával fogyasztottunk a finom teából,lekváros-zsíros kenyérből,hiszen nem túl szerencsés degeszre tömni a hasat amikor még jó kis kapaszkodások várnak ránk.Így is jó húsz percet biztos elidőztünk a kellemes melegben,de aztán erőt vettünk magunkon és nekilódultunk a folytatásnak.A falu végén a templom után balra fordulva felcaplattunk a domboldalba,majd ott dobva egy jobbost először az erdő szélén,majd betérve a fák közé haladtunk.Felettünk szép mohás sziklaalakzatokat láthattunk,majd nemsokára meg is mászhattuk őket,elérkeztünk ugyanis a Király-kő alá.Rövid,de annál meredekebb mászás következett,de az odafent elénk táruló látkép miatt(na meg a pecsét-süti duóért)mindenképp megérte a fáradság.Órákig el lehetne itt bámészkodni,de mivel teljesítménytúrán vagyunk vagy mifene pár perc után leereszkedtünk a hegyről Kapolcsra egy szép árok peremén.A faluban egy ideig egy belső utcán haladtunk,így csapatunk néhány tagja még egy kis hintázást is beiktathatott pihenésképp egy játszótéren.Kapolcs érdekessége egyébként hogy minden utcának két neve van,és ez minden táblán fel is van tüntetve:)
A falut elhagyva még egy utolsó mászás várt ránk a Bondoróra,ez már némileg széthúzta a csapatot,de mivel csapatról van szó,fenn a tetőn bevártuk egymást.A kaptatót megelőző mezőn most hálisten nem kellett megtapasztalnunk milyen az,mikor viszonylag sok birka tartózkodik viszonylag kis helyen huzamosabb ideig,és közben eszeget is.Átbukva a tetőn egy ideig szintben haladtunk,majd az ell.szám felírása és némi ereszkedés után talán a túra legszebb kilátást biztosító pontjára értünk.Alattunk egy szőlődomb,kicsit távolabb a Monostorapáti halastó víztükre csillog,mellette magasodik a Hegyesd,tőle balra,de távolabb a Szent György-hegy,mellette pedig a Csobánc.Mindezeket minegy keretezve a háttérben egy masszív vonulat,valószínűleg a Keszthelyi hg.Szép.A nézelődés közben aztán Viktor buszának indulási időpontja egyre közeledett,és még hátra volt négy kilométer,így egymást húzva kicsit emeltünk a tempón,aminek meg is lett az eredménye,megfelelő időben 15:22-kor bélyegeztünk a célban.
Jó kis menet volt,kiváló társaságban,kiváló időben.Az ellátás szerintem jó:1csoki,1alma,tea-zsíros-lekváros kenyér,1süti.Szép színes itiner.Az oklevél is kiszínesedett tavaly óta,igaz a kitűző megegyezik a korábbival.Végig korrekt szalagozás.Mindent összevetve szerintem mindenki jól érezte magát,köszönet a szervezőknek!Nekem ez már az ötödik teljesítésem volt,de nem az utolsó,remélem!
Mondhatnánk hogy hazai pálya lesz. Reggel 6 (mert ugye ráérek ekkor felkelni) nézem -7 fok. Mivan? Tudtam hogy hüvi lesz dehogy... na mindegy. Kocsiról jégkaparás, irány Apáti. Igen gyors átöltözés a kocsi mellett (felébreszt), majd 7.45kor rajtolás a suliból 36 km-en. (az itinerre 8.45-öt írtak --> nyári időszámítás?? :)) Nyomni kell, mert csípős az idő, be kell fűteniük a cuccokanak. Útközben a Bondorói kulcsosház. Már aludtam itt egy nem sokkal melegebb novemberi éjszakán. Azt a bringajtúrát én szerveztem, tyűű:):) Sőt, meg is mértük már az épületet (csak nem földmérő vagy?). Dörögdre érve aztán már lekerül a kesztyű. Két bringás dönget mellettem a sziklásra fagyott földes szakaszon. Bár hangyányit jobb, mintha olvadt lenne, nem is húztam kamásnit pont ezért.
Dörögdön Katica, pecsét uzsgyi tovább. A nap gyönyörűen süt, az idő melegszik (ruhák is), jókedélyűen zúgnak a Muse számok a fülembe (egyedül megyek). Következik a Szputnyik, de előtte az Öcsi-domb. Hányszor voltam már a tetején (szalonna, sátor, bivak, bulik, művészetek völgye sokszor, stb...), de innen lentről még sose láttam ezt az oldalát. Paraboláknál jegyzetelés, pár méter aszfalt, aztán mezőmenet Öcsig. Két futó megelőzvén rácsodálkoztak a GPS-re, talán még lesúlytóan nevettek is, nem tudom, de tény hogy szeretek a tracklogokon nyammogni (szakmai ártalom), és egyáltalán nem menőzés céljából van. Főként hogy csukott szemmel ismerem a környéket. Murphy megint megmutatta, pár méter múlva a két futót a rossz irányból visszafelé jönni láttam. Bár lehet csak a kocsmába ugrottak be. Puláig még egy kis felújított közút, aztán földesút. Buszmegállónál pecsét.
Egy kis közút, aztán be az erdőbe. Ott csapódtam egy 68 éves móri kollegához. Zene ki, beszélgetés, menetelés, élmények, stb. az ilyenkor szokásos. Ezt is szeretem ebben a túrázásban. Kinizsi forrásnál irogatás, hóvirágszántó, aztán felfelé a szép erdőben. A tetejétől hosszú, kicsit sáros monoton szakasz vezetett Vigántpetendre. Amit ott láttunk, az nem volt semmi. Mint valami karácsonyi forgatag. Mindenhol pihenő, eszegető, iszogató emberkék, bennt folyamatos utánpótlás. Nagyon jó kis frissítőpont volt, bár hamar továbbálltunk.
Vigántpetendről fel a bazaltos részhez, lightos menet, sok túrázó, jó hangulat. Aztán egyszer csak egy balkanyar. De még milyen. Sitty sutty falmászóvá kellett változnunk. Az a pár méter szintdobbantás nagyon jól esett, a monotonságra beállt térdeimnek, derekamnak, kezeimnek is szélesebb körben kellett mozogniuk. Tényleg jó volt és nagyon tetszett. Felérve pár méter és pecsét. (ami mellett majdnem eljöttünk)
Egy szép szurdokban leereszkedtünk a bazaltfal aljába, onnan pedig be Kapolcsra. Egy kis falunézés, majd jobbra fel. Az utolsó hegymenet. Fennt nagyon szép volt az a fennsík, érintetlen beütést keltett. Fennt újra jegyzet, majd hossző lejtmenet ki egy szép szőlőkkel teli rétre. Már nincs sok hátra. Szembe Hegyesd és a Szent-György hegy. Szépek a kis huplik mint mindig.
Beérve Apátiba, keresztül a falun, templombál kanyar és célegyenes. Gyors adminisztráció, majd kőkemény túratársamat elvittem a buszmegállóba, mert már jött a héviz-fővárosi gyorsjárat.
Én meg egy rövid kocsikázás után már otthon ettem a hortobágyi husost a célsörrel.
Mi Puláról indultunk neki a túrának.Komáromból jöttünk nevezni Nórával,Gáborral és Gizi nénivel.Elõtte interneten utánnanéztünk az idõjárásnak, és mivel õrült szelet mondott így úgy döntöttünk,hogy elég lesz a 10 km-es táv nekünk.Nagy nehezen beértünk Pulára ahol meg is lepõdtünk,hogy senki de senki nem indult utnak,még féltünk is,hogy elmaradt a túra.De aztán megtaláltuk a helyet ahol nevezni kellett és elindultunk.
Persze szakadt az esõ,úgyhogy be kellett öltöznünk esõkabát,kamásli miegyéb.Ahogy beértünk az erdõbe olyan gyönyörû hóvirágokat láttunk,mint ha szõnyeg lett volna az erdõbe.Itt már találkoztunk emberekkel,legalább tudtuk,hogy jó helyen járunk.
Az elsõ megállóhely után,akkora sárdagonyával találkoztunk,amivel még egyik túránk alkalmával sem! Elég süppedõs volt, és eléggé le is lassított minket.Nagy nehezen kikászálódtunk belõle és beértünk Vigántetendre.Simán elmentünk volna a megyállóhely mellett,de szerencsénkre valaki oda ment be, aki szintén olyan sáros volt mint mi.Jólesett kicsit szélvédett helyen lenni, ettünk egy ki zsíros és lekvároskenyeret,ittunk egy forró teát és indulás tovább!!!
Aztán egy kis gyaloglás után elérkeztünk a túra legnagyobb és legkeményebb emelkedõjéhez.A Király kõhöz.Itt már muszáj volt fényképezni egyszerûen gyönyörûek voltak azok a sziklák! Mivel már jól kifújt minket a szél és az esõ is szakadt,így elég nehéz volt felmenni.Sajnos itt nekünk véget is ért a túra ,de a szervezõk kedvessége nagyon jólesett nekünk.Mivel vissza kellett ballagnunk Kapolcsra egy kicsit megtoldottuk a túrát.Egy kis izgalom is társult a dologhoz,mivel ahogy jöttünk lefelé a helyrõl egy kocsi meg felfelé akart jönni,de örült sebességgel :D egy vízmosásba ugrottunk,nehogy elüssön minket.
Beértünk Kapolcsra innen már csak a buszt kellett várni.Összesítve nagyon jó túra volt, kedvesek voltak a szervezõk,remek volt a szallagozás bár az idõ pocsék volt,de nekünk egy élmény :D Reméljük a következõ túra alkalmával már szép napos idõben találkozunk :D
Hát,az elõttem szólók beszámolójához sokat nem tudok hozzátenni,igazán mindenre kiterjedõ mindegyik iromány,fõleg hogy a nafe-fémjelezte csapat tagja voltam én is:-).Odafelé menet az autóban arról beszélgettünk,mi szépsége van ilyenkor a tájnak...
Hiszen a levelek nagy része a földön,és nem olyan állapotban mint õsszel.Sár mindenfelé,szemerkélõ esõ,viharos szél......
Aztán persze a túra során rájön az ember.Elõször is a teljesítmény öröme.Aztán a megnövekedett látótávolság-elõbukkan minden a mi nyáron rejtve van.A sziklaalakzatok,a tõled pár méterre futó patak,amit nyáron nem veszel észre...A társaság...a miénk most különösen vegyesre sikeredett minden szempontból.
A kedvencek nálam a megáradt patakok,nem tudok betelni a látványukkal.
Szóval,aki a rossz idõ miatt hagyta ki,az sajnálhatja.
A rendezésrõl még pár szó:szép nyomdában készült itinert kaptunk,kétszer volt édesség egyszer alma(minden tt-n valami nagyon finom almát tudnak adni:-)),egyszer kenyér lekvárral,mogyorókrémmel,vagy zsírral+tea vagy szörp.A szolgáltatások elosztása is jól volt kitalálva,25 km környékén,a nagyobb emelkedõk elõtt jól jött az étel.Az oklevél picit szerény képességû,fõleg ha odateszem az itiner mellé,de ne legyünk maximalisták.A jelvény nekem tetszik.
Jövõre találkozunk!
Köszönöm a lehetõséget.
dnvzoli
Mûvészetek Völgye 36
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 36,0 km / 650 m)
A meteorológusok nem a legszebb túraidõt ígérték erre a napra és a túra napját megelõzõ napok kiadós esõzései is sok túratársnak elvehették a kedvét, mert a rajtnál meglepõen kicsi volt a tumultus, olyannyira, hogy egész egyszerûen szinte sehol senki... Elõször azt hittem mi vagyunk túl koraiak, de igazából nem, 7 óra is elmúlt már pár perccel, mikor elindultunk. Ahogy kiléptünk az iskolából, senki nem ment se elõttünk, se mögöttünk, na gondoltam, ez végre nem egy nagyon zsúfolt túra... Miután nem volt kit követni, bizony jól jött a GPS és az itinerre nyomtatott térképvázlat segítsége - ez utóbbi szerintem az egyik legszínvonalasabb, amit valaha is láttam, nagy elismerés érte a szervezõknek! Nagyon profi volt a térkép, nagyon szép az egész itiner, teljesen színes és nyomdai elõállítású, tényleg igényes munka!
Kicsit szokatlan volt, hogy az út szinte végig jelöletlen utakon haladt, de azon aggodalmam, hogy esetleg nem fogjuk tudni merre kell menni, alaptalannak bizonyult. A rendezõk nagyon korrekt jelzésekrõl gondoskodtak, a hagyományos szalagozáson túl egyfajta háromszínû, zöld-sárga-fehér szigetelõszalagos módszerrel is mutatták az utat, igaz, késõbb aztán volt pár olyan hely, amikor a szalag jobbra, a szigetelõszalag meg balra vezetett...hát ez bizony kicsit gondolkodóba ejtett néha, de azért megoldottuk! :-) Késõbb amúgy is rájöttem, hogy a két jelzésrendszer közül a klasszikus szalag a magasabb rendû, azaz ahol a kettõ eltér, ott a klasszikus szalagot kell követni, aztán miután erre ráéreztünk, már nem volt többet probléma!
Az út eleinte gyorsan fogyott, de aztán elõbukkantak az elõzõ napok folyamatos esõzéseinek jól láthatói nyomai: a sár egyre nagyobb lett és egyre nehezebben tudtunk haladni! A Bondoró házig korrektek voltak az útviszonyok, utána viszont… Sár, sár és sár – de a ragacsosabb fajtából! A néhány kilométernyi sártenger végét egy patakátkelés nehezítette, a dolog szépsége abban rejlett, hogy a patak éppen elég bõvizû, elég mély és elég széles volt ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy simán átugrani rajta, alkalmi híd építésére pedig éppen a mélysége miatt nem igen volt esély… Maradt a klasszikus megoldás: egy lépés bele, egy a túlpartra! Igen, az a bakancs próbája, de szerencsére komoly amortizáció nélkül túléltük!
A taliándörögdi ellenõrzõpont a Katica büfé volt, ahol kereken 7 (!!!) féle csokiból lehetett választani, igazán korrekt kínálat volt! A település házait elhagyva hamar a templomromhoz értünk, ami a borongós idõben igazán érdekes arcát mutatta. A templomromtól a Szputnyikig haladva rákezdett a szél és az esõ, innentõl kezdve gyakorlatilag az erõs és hideg szél illetve a szemerkélõ esõ különbözõ fokozatú kombinációi változtak, hol egyik, hol másik kezdett rá erõsebben. Öcs után mindkettõ tetõzött, aztán az esõ visszavonulót fújt egy kis idõre. Pula után a Kinizsi forráshoz vezetõ út már csak azért is érdemel említést, mert az út egyes szakaszai valóságos hóvirág erdõn vezettek keresztül, szinte lépni sem tudtunk úgy, hogy ne tapostunk volna éppen rá egy tõ virágra, annyira sûrûn nõtt a tavasz hírnöke.
Vigántpetenden a régi iskolában volt az ellenõrzõpont, a szervezõk itt kínáltak némi elemózsiát, de jobbnak láttuk nem sokat idõzni itt, úgyhogy egy zsíros kenyér után máris folytattuk utunk az ismét erõre kapott szélben. Az falut elhagyva, ahogy kapaszkodtunk fel a dombon, a szél igazán elemében volt, s nem igazán értettük miért is van az, hogy akármerre megyünk, a szél mindig szembe fúj… :-)
Az erdõbe beérve szerencsére kicsit védett helyre kerültünk, s hamarosan elértünk a túra legkeményebb emelkedõjéhez, a Királykõhöz. Aki járt már erre, azt tudja, hogy ez az emelkedõ nem túl hosszú, lehet vagy 50 méteres, de szinte majdhogynem függõleges, úgyhogy rövidsége ellenére is meg tudja viselni az embert… A Királykõre felkapaszkodva tanácstalan embereket láttunk, mint kiderült, nem igazán tudták, hogy most akkor onnan merre… Tanácstalanságukhoz mi is csatlakoztunk, az addig kitûnõ szalagozás itt kicsit gyengébbre sikerült vagy csak mi nem voltunk elég éberek a mászás okozta fáradtság miatt, nem tudom, mindenesetre kicsit nehezen találtuk meg az ellenõrzõponthoz vezetõ utat. Azért végül meglett!
Kapolcson gyorsan átgyalogolva az utolsó ellenõrzõpont, a Bondoró-alja felé vettük az irányt, s bár a túra java részén ekkor már túl voltunk, azért a hátralévõ pár kilométer is tartogatott „élményeket”. A faluból a Bondoró-alja felé haladva olyan csúszósan sáros volt az út, hogy bizony nem volt könnyû felkapaszkodni rajta, néha már önmagában csak az komoly erõfeszítésbe tellett, hogy legalább ne lefele csússzunk az lejtõn... Szerencsére nem volt túl hosszú ez a szakasz, utána már „csak” sár volt, de végülis egy esõs napok után megrendezésre kerülõ téli/kora tavaszi túrán azért ez nem olyan meglepõ. Az utolsó ellenõrzõpontot elhagyva már csak pár kilométernyi kisebb-nagyobb sárdagasztás volt hátra, s elértük Monostorapátit, ahol aztán hamar begyalogoltunk a túra bázisának helyt adó iskolába.
Nem szeretnék kákán is csomót keresni, de a minden igényt kielégítõ és nagyon profi itinerrel egy kicsit magasra tették a lécet maguknak a szervezõk, az alapján egy szép és igényes emléklapra és jelvényre számítottam, ehhez képest az emléklap kifejezetten egyszerûre sikerült, ennél még a nem túl igényes túrákon is szebbet és komolyabbat adnak… De ez tényleg csak egy kis észrevétel, nem kritika, mert alapjában véve a túra jól szervezett volt – az idõjárás ugyan néha nem fogadott bennünket kegyeibe, de hát errõl már igazán nem a szervezõk tehetnek! :-)
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4
Szervezés (szerintem): 4
Itiner/útleírás (szerintem): 5
(nagyon szép az itiner)
Mûmûvészetek Völgye nagy kör
GPS-el mért távolság: 34,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 905 m. (Ez utóbbi érték kissé rejtélyes a számomra, mivel tavaly nyáron, majdnem ugyanezen az útvonalon 645 m-t mértem, s még az elõzõ hétvégén egy ismerõs biciklis körön is stimmelt az érték. Nem igazán értem, mi okozta az eltérést.)
Nem túl jó idõjárási elõjelek közt (épp csak elolvadt hó, elég sok leesett esõ, viharos szél, s várható esõ) terveztük a túrát, emiatt megegyeztünk Zolival, hogy a nagyon a rajtidõ elején indulunk. Kiváló idõzítéssel értem Veszprémbe. Épp csak kiszálltam a kocsiból, fölvettem a kabátom, megnézendõ, hová érkezik a székesfehérvári busz, amikor épp befutott egy gyorsjárat. Az elsõ leszálló Ervin. Üdvözlés után, rövid kérdés bevállalja-e a nagy kört? Az igenlõ válasz után fölhívtam Zolit, hol tartanak,s megegyeztünk a rajtban találkozunk. Monostorapátiban, a kamásli felvétel közben befutottak Veráék is, s kialakult egy jó kis , vegyes csapat. Zoliék négyen Gyõrbõl, Veráék ketten Nagykanizsáról, Ervin Székesfehérvárról, én pedig Pápáról.
Gyors nevezés után, hét óra tízkor nekivágtunk a távnak. Nyolcfõs csaptunk elõtt összesen hárman indultak el. Ebbõl kettõt Pulánál megelõztünk. Amikor elindultunk, még „csak” erõs szél fújt. Alig értünk ki a faluból, rögvest ízelítõt kaptunk a ránk váró útviszonyokból. Kerülgethettük a pocsolyákat. A Bondoró Kulcsosházig elég elfogadhatónak bizonyult az út. Utána viszont... Kezdtük rögtön egy névtelen patak keresztezésével. Több ágra szakadtan rohant keresztül az úton. Kerestük hol tudunk a legkönnyebben átjutni rajta. A többség az úton ugrotta át, míg hárman az úttól keletre tették ugyanezt. Kaptattunk tovább. Következett egy kegyetlenül dagonyás szakasz a Ráskóc-patakig. Ez a lejtõ, s az utána következõ rész, aszály idején is sáros, tehát elgondolható milyen, amikor másutt is dagonya van! Mindjárt az elején kipróbáltunk egy párhuzamos útvonalat, amivel megúsztuk a sarat, majd rövid dagonyázás után, jobboldalt egy mezõre tértünk le. A legnagyobb sarat így sem úsztuk meg, de egész jó tempóban jutottunk túl rajta.
Újabb meglepetés következett, a Ráskóc-pataknál. A víz nagyrészt a hídon folyt keresztül. Más lehetõség nem lévén átgázoltunk az 5-10 centis rohanó vízen. Itt egy idõre vége szakadt a dagonyázásnak. Jól karbantartott murvás úton ballagtunk Taliándörögd felé. Nem mondhatnám, hogy repestünk az örömtõl amikor elkezdett szitálni az esõ. Azt is jól láttuk, hogy körben hol-merre esik. A Négyszögletes kerek erdõt és a Kab-hegyet például épp csak sejteni lehetett. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, már alig láttam keresztül a szemüvegemen, a sok apró vízcsepptõl. A Katica büfében megkaptuk az elsõ pecsétet, egy nápolyi szelettel, amit gyorsan befaltunk, ittunk ezt-azt, s gyerünk tovább.
A Szent András-templomromnál gyorsan csináltunk azért néhány képet. Mire fölértünk a következõ emelkedõre, viharossá erõsödött az addig sem gyenge szél, s ez így is maradt a túrán végig. Szerencsére oldalszél volt, de gyakran bele kellett még így is dõlnünk. A Nyilasnál lefelé egy mélyúton haladtunk volna, ha azt nem tölti fel hóval az idei tél. Így a part tetején mentünk, az út és a szántó közti keskeny füves-bokros részen. Rövidesen befordultunk a „Szputnyik” felé, s hátszéllel mentünk. Kicsit az esõ is szünetelt. Az ellenõrzõ ponton felírtuk a számot. A szél majdnem földöntött, amikor egy elröpült baseball sapka után léptem az árokparton. Épp csak megúsztam esés nélkül. Némi aszfaltos menet után letértünk egy földútra, s azon értünk be Öcsre. Gyorsan át is mentünk a falun, ami után a szervezõk sajnos változtattak az útvonalon, s a gyertyános füves útja helyett, az aszfalton vezették a túrát, a Pulai-erdõig. Esõben, rossz látási viszonyok mellett nem túl egészséges. Persze a következõ murvás út sem volt éppen a megszokott állapotban, de sebaj. Ezen a szakaszon megint futhattam egy kicsit, hogy egy fotós megálló, s egy fánál tápanyag visszapótlás után beérjem a csapatot. Hamarosan elértük a pulai ellenõrzõ pontot, ahol a pecséthez almát kaptunk, amit helyben egy kis pihenõ keretében be is kebeleztünk. Megállapítást nyert, miszerint nagyon jól haladunk, mivel a táv felét, alig valamivel több, mint három óra teljesítettük. Tudtuk viszont, miszerint a szintemelkedés miatt, a második fele lesz a nehezebb. Ebben lesz a két legdurvább emelkedõ, amibõl újabb útvonal módosítással három lett.
Pula után végre újra erdõben talpalhattunk, ahol az elsõ emelkedõ után, megint változtattak az útvonalon a szervezõk, ezúttal szerencsére. Csaknem elmentem a szalagozás mellett, ami levitt bennünket a Vázsonyi-séd völgyébe. Gyönyörû patakparton talpaltunk, sok fotós megállóval, a volt halastó gátjáig. Idén elõször láttam a természetben hóvirágot, de most aztán tömegesen. Nagyon örültem a télvége eme újabb jelének. Az elsõ, az erdõk színének vörösebbre változása, ami a rügyek megduzzadását jelenti. Sajnos ez a gyönyörû szakasz nem volt túl hosszú. Kellemes mezei út következett, majd rövid erdei szakasz megtételével jutottunk a Tálodi-kolostorromhoz, ahol felírtuk a jelszámot, fotóztunk, ettünk egy kicsit, ki-ki utánatöltötte, vagy feltöltötte vízkészletét a forrásból, gyûjtöttük az erõt a következõ emelkedõre.
Kicsit visszamentünk az úton, majd nekivágtunk a tavaly nyárhoz képest módosult útvonalon annak a bizonyos korábban említett harmadik húzós emelkedõnek, a Som-hegyre. Ezzel a módosítással egy dzsindzsás részt terveztek kikerülni, ráadásul a tájékozódás is könnyebb rajta. Viszont az emelkedõ és az utána következõ szakasz, egészen a Vigántpetendre vezetõ utolsó lejtõig kegyetlenül dagonyás volt. Ráadásul itt már nem érvényesült teljesen a korai indulásunk elõnye sem, hiszen a két rövid táv túrázói is erre jöttek, tehát kissé már összegyúrták a sarat. No de sebaj. Én bízva a bakancsomban és a kamáslimban sokszor inkább átgázoltam a pocsolyákon, semmint kerülgessem õket. Társaim idõnként igen érdekes nyomvonalat hagytak maguk mögött. Persze azért volt olyan rész, ahol én is inkább kerültem, s a frissen letarolt erdõben kerülgettem az ágakat, s kisebb bokrokat.
Következett egy újabb útvonalváltozás, amiért elõször morogtam, mivel a régihez képest igencsak sárosnak bizonyult. Amikor kiértünk az erdõbõl, akkor viszont azt mondtam, megérte a plusz dagonyázás. Errõl a pontról a Bondoró és a Kapitány-tetõ között látni lehetett a Hegyesdet. Gyönyörû látvány, s ezt a másik útvonalról nem élvezhettük volna.
Lefelé ballagva, egy kicsit lemaradtam a többiektõl, s egy másik csoporttal beszélgettem. A faluban aztán kocogásra váltva beértem õket. Vigántpetenden az ellenõrzõpont egyben a túra fõ frissítõ pontja is volt, zsíros- lekváros- és mogyorókrémes kenyérrel, teával, szörppel. Az idõjárásnak köszönhetõen alighanem sokkal több fogyott a teából, mint a szörpbõl. A fényképezés nem ment igazán, mivel a gép lencséje is bepárásodott a melegben, akárcsak a szemüvegem. Kissé Braille-ben jutottam el a pecsételõhelyig.
Errõl az ellenõrzõ pontról, elég nehézkesen indult tovább a csapat. A templom után a jó „kis” hátszél szinte feltolt bennünket az emelkedõn. Még futni is volt kedvünk. A szél annyit segített, mintha vízszintes terepen kocognánk. Bezzeg amint az erdõ sarkánál majdnem szembefordultunk a széllel, rögtön megtudtuk, hol lakik a magyarok istene. Ervin azzal kísérletezett, hogy mekkora dõlésszögig tartja meg a súlyát a szél, ha széttárja a dzsekijét. Elég rendesen beledõlhetett.
Alig vártuk, hogy a vízmû után bemehessünk az erdõbe. A gyönyörû bazalt sziklaalakzatok gyakran késztettek a fényképezõgép elõvételére. Aztán két szikla közt egy vízmosásban nekivágtunk az Királykõre vezetõ emelkedõnek. Irgalmatlanul meredek. Egy helyen megcsúszott a lábam, s rögtön, bõ métert csúsztam vissza térden, mire meg tudtam állni. Lényeg az, hogy fölértünk. A hideg szél nem sokáig hagyott fényképezni, elûzött a hegytetõrõl. Az ellenõrzõ ponton megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet egy kis süti kíséretében.
A lefelé vezetõ völgy ugyanolyan huzatosnak bizonyult, mint a hegytetõ. Kapolcsot, a szervezõk eredeti útvonalán hagytuk el, s kezdtük meg a Bondoró meghódítását. A csapat nagy részének már nem esett igazán jól, ez az utolsó kaptató. Az eleje füves, majd a legmeredekebb rész pedig jó csúszós sáros. Fújtattam rendesen mire fölértem. Újabb dagonyázás után felírtuk az utolsó ellenõrzõszámot is, majd két kisebb emelkedõ után vége szakadt a szintgyûjtögetésnek.
Az erdõbõl kiérve, a szokásos, gyönyörû panoráma fogadott bennünket. A szõlõsorok között leballagtunk, s rátértünk az utolsó módosított útszakaszra, amelyre ezúttal az a patak kényszerített bennünket, amelyet a kulcsosház után nem túl könnyen kereszteztünk. Inkább nem kísérleteztünk, s mentünk a szervezõk által kijelölt úton.
Egy kis aszfaltos gyaloglással beértünk a célba, ahol megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. A cudar idõjárás ellenére, végig igen vidáman voltunk. Nagyon jól jött össze ez a kis csapat. Nem maradt más hátra, mint búcsúzni mindenki hazafelé vette az irányt.
A túra ár/érték aránya kiváló. 850 Ft-ért színes nyomtatott térképet, az elsõ és az utolsó ellenõrzõ ponton édességet, a másodikon almát, a harmadik ponton pedig zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyeret, teát, valamint szörpöt kaptunk. A szalagozás végig kiváló. Az Öcs utánit leszámítva, az útvonal változtatások elõnyére váltak a túrának, szebbé tették azt. Pulától kifejezetten látványos. Egy dolgon lehetne még változtatni. Ilyen idõjárásban a célban jól esett volna egy kis forró tea.
A túráról képeket fogok föltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra, a Fotóink menüpontba, de csak a hét második felében lesz rá lehetõségem.
Veszprém felett óriási fekete felhõ fogadott és mire Monostorapátiba értem a rajthoz, már csepergett is az esõ. Sokakat elriaszthatott a rossz idõ, mert egyedül nevezhettem és még egy kis fecsegésre is jutott idõ. 2005-ben egyszer már végigmentem ezen a távon és akkor kihagytam egy pontot, mert nem vettem észre, hogy behúzódtak egy büfébe. A szervezõk biztosítottak, hogy most ilyen nem lesz, minden pont a helyén van, de a végén egy patakátkelést kihúztak, mert megáradt. Gondoltam magamban, hogy ez nekem mit se számít, majd én átlábalok a patakon csakazértis.
Kiérve a faluból kicsit sáros földút fogadott, úgyhogy felvettem a kamáslit, aztán 10 percel késõbb le és jó felével elõre újra felvettem. Felébresztett a saját bénázásom, most már kicsit gyorsabban haladtam. Következett 3km sárdagasztás és egy patakátkelés, ahol a megáradt patak elmosta az utat. Taliándöröghöz egy dombra kellett felkapaszkodni, ahol már murvás út volt és nem volt sár, viszont itt kaptunk ízelítõt elõször a szélbõl. Szembõl orkán erejû szél próbált visszatartani.
Szinte végig vagy szemerkélt, vagy esett az esõ, fújt, vagy nagyon fújt a szél, és ennek minden kombinációja. Taliándörögben a büfé viszont meleg volt, kaptam forralt bort és a falu szélén a templom rom is olyan szép, mint ahogy emlékeztem. A szputnyik környékén már tényleg majdnem felborultam a szélben, viszont most nem léptem hó alatt meghúzódó patakba térdig, mint négy éve.
Féltávig viszonylag eseménytelen volt az út, illetve nem nagyon tudtam nézelõdni, mert a sapka, kapucni alól alig láttam ki. Pula után az erdõben egy kis csokor hóvirágot találtam, amit minden szögbõl le is fényképeztem. Gratuláltam is magamnak, hogy milyen ügyesen megtaláltam. Egy kanyarral késõbb egész hóvirág ültetvény kezdõdött, három kilométeren keresztül mást se lehetett látni a domboldalon. Ettõl még védett növény, sajnos páran ezt nem tudták...
Újabb emelkedõ és dagonyázás jött, de most már az igényszintem egy vaddisznóéra csökkent, úgyhogy simán átgázoltam mindenen. A cipõm rendesen el is ázott, de legalább haladtam. A Király-kõ meredek lejtõje jól kifullasztott, bár az utolsó pár méteren rendesen tolt felfelé a szél. A másik oldalon pedig szinte neki lehetett támaszkodni, és itt láttam elõször olyat, hogy a lehullott levelek felfelé repültek a domboldalon mellettem.
Az utolsó erõfeszítést a Bondoró alja hozta, itt gondolkodtam el komolyan azon, hogy mi a rákot keresek én itt? A hegyoldal csupa sár, mindenhol megcsúszott lábak nyoma és rengeteg birkakaka. Innét kicsit lassabb tempóra váltottam, és csatlakoztam egy másik térdig saras túlélõhöz. Végül kb. 6 és fél óra alatt beértem.
Nagyon jól kitalált, jól szervezett túra volt, jól elhelyezett frissítõ pontokkal. A végén kicsit bosszankodtam, hogy tucatnyi utánam induló ember elõttem ért be, pedig nem is elõzött meg senki. De az itineren rajta van, hogy a kijelölt útvonal csak javaslat, és tényleg ritka retkes lettem, hogy követtem mindenen át. Szóval minden jó, ha a vége jó, viszlát jövõre!
bye, krajo
ui: én se próbálkoztam a patakkal a végén, oda már ladik kellett volna
Mûvészetek Völgye nyár Nagy kör
GPS-el mért távolság: 34,37 km (túra statisztikához: 33,91 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség 645 m.
A rajt helyén Janiékkal találkoztam. Õk a 15-ös távra neveztek, ugyanis másnapra Jani a Bakony 93-on való indulást tervezte. Mivel a rövidtáv a köröknek tulajdonképpen a kezdõ résztávja így együtt vágtunk neki. Hamar kijutottunk a még csak éppen hogy ébredezõ faluból, s már is harmatos fûben gyalogolhattunk. Ennek eredményeként, mire felértünk a Bondoróra, az erdõbe, már csicsogott a víz a teljesen átázott cipõinkben. Nem esett túl jól. Gond egy szál se majd megszárad. Azoknak, akik nem követték a leírást és a szalagozást, pláne átázott a cipõjük, mivel többet kellett a magas fûben gyalogolniuk. Úgy 4 kilcsi után elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, felírtuk a megoldást, készítettünk egy-két fotót, s továbbindultunk. Mivel nem elõször teszem meg a távot, és az idõjárás is hasonlóan tiszta, mint tavaly, így jóval kevesebbet fényképeztem, mint szoktam. Amikor kiértünk az erdõbõl, megálltunk nézelõdni egy kicsit. Gyönyörû látványban volt részünk. A szõlõk közt leereszkedtünk, s kellemes terepen besétáltunk Monostorapátiba, amely még szintén csak ébredezett. A templomnál jobbra fordulva, rögtön megláttam Pajtliékat. Az információs udvar zárva lévén, az utcán rendezték be az ellenõrzõ pontot. Janiék elmentek egy sörözõbe pecsétet szerezni valamilyen túramozgalom igazoló füzetébe, addig beszélgettünk, a túra általuk kitalált szalagozási módjáról, amit már tavaly is igen jónak tartottam, illetve a Kapolcs elõtt várható útvonalváltozásról. Megjöttek janiék, s folytattuk utunkat. Kiadós séta után elértük a Bondoró kulcsos házat, ahol felírtuk a következõ megfejtést. Kellemes erdei úton ballagtunk tovább, ami bõ egy kilométer után, igencsak sárossá változott. Idõnként keresni kellett, hol tudunk átkelni. Eddigre Zsolt cipõje megadta magát, ráadásul elkezdte a talpát szétszedni, ami jócskán lelassította. Az erdõbõl kiérve jutott eszembe, hogy nem kentem be magam naptejjel, s azt ráadásul a kocsiban felejtettem, pedig simán elfért volna a csaknem üres hátizsákomban. A tûzõ napon gyalogolva beértünk Talliándörögdre. Itt már meglátszott, ez bizony nem a megszokott mûvészetek völgye. Csak kevés turista lézengett az utcákon, a megszokott árusoknak pedig nyoma sem volt. A Katica büfében megkaptuk a pecsétünket, megettem két almás rétest. Janiék távja itt befejezõdött, így õk visszaindultak Kapolcsra. Ekkor érkeztek Istvánék, akik szintén a Nagy körre neveztek. Nem sikerült naptejet vennem, viszont szerencsére Istvánéknál volt, így megúsztam a leégést. Együtt indultunk tovább. A Szent András templomromnál ezúttal egyetlen vadkempingezõ sátor árválkodott, semmi színpad és egyebek. Legalább volt lehetõségem normális fotózásra. Szaporán tovább mentünk. Kiderült, hogy Istvánnak a nyáron, 12 évesen elege lett a rövid 20 km körüli túrákból, s már csak 40 körüliek, vagy hosszabbak érdeklik. A Kis és Nagy körök szétválásától aszfalton folytattuk utunkat Öcs felé. Az út elsõ bal kanyarjából egész jól be lehetett látni a túra következõ részét. Láttuk Öcsöt, Pulát és Vigándpetendet. A faluba beérve bélyegzés, frissítés, vízpótlás. A faluból kiérve az idén szerencsére nem kellett felmenni a „Nagy”-tóhoz, ahol eddig sem volt semmi érdemi látnivaló. Ez is pozitív változás tavalyhoz képest, s magyarázza a távolság rövidülését és a szintcsökkenést. Hamarosan letértünk az aszfaltról, s attól nem túl messze talpaltunk, elõször attól jobbra, majd balra, egy igen szép öreg tölgyekkel szegélyezett úton. Rövidesen beértünk Pulára, ahol megkaptuk a következõ aláírásunkat. Újra bevettük magunkat az erdõbe, ahol egy rövid szakaszon meredek kaptatón mentünk, ami szelíd emelkedõbe ment át. Bõ kilométer után balra fordulva leereszkedtünk a völgybe, kereszteztük egy középkori halastó gátját. Egy szép réten folytattuk utunkat, majd az erdõbe beérve egy-kétszáz méter után elértük a Kinizsi-forrást és a Tálodi kolostorromot. Felírtuk a következõ választ, fényképezés és vízpótlás után irány Vigándpetend. Eddigre már nagyon éreztem a combjaimban a szerdai csütörtöki biciklizések okozta izomlázat, s így nem estek jól a lejtõk. Emelkedõkön nem volt semmi gond. Eleinte jó kis erdei utakon ballagtunk, amit derékig érõ fûvel benõtt utak követtek, egészen addig, amíg Vigándpetend felett ki nem bukkantunk az erdõbõl. Eddigre az egész csapat alaposan megéhezett, így igazolás után megnéztük nincs e túl sok ember a langallósnál, mivel ebben a faluban az élet már jobban emlékeztetett az eddigi Mûvészetek Völgyére. Nem voltak, bár folyamatos volt a munka. Összefutottunk egyesületünk néhány tagjával is, akik a Kis kört teljesítették. Megrendeltük a langallónkat, s amikor megkaptuk éhes farkasokként vetettük rá magunkat. Ahhoz képest, hogy István, amikor elõször hallott a langallóról, még azt mondta nem igen kér belõle, amikor apja kávét vett, rendelt még egyet magának, ami szintén percek alatt elfogyott. Megkezdtük a kaptatót a Királykõ felé. Eleinte tûzõ napon mentünk, majd a tavalyi évtõl eltérõen, s egyben szerencsére, a jelzések bevezettek az erdõbe, egy jól kitaposott ösvényre, amely a sziklák tövében vezet. Egy helyen aztán két szikla közt egy vízmosásban nekiindult a hegynek. Jó meredek, nehezen járható kaptató következett a hegytetõre. Az itiner szerint, nem volt kötelezõ itt felmászni, lehetett a sárga háromszögjelzésen is menni. Az utolsó válasz felírása után kinézelõdtem magam a hegytetõrõl. Változatlanul csodálatos a kilátás. A változatosság kedvéért, s mivel nem volt kedvem nadrágféken lemenni, ezért a sárga háromszögjelzésen gyalogoltam le a faluba, ahol rövidesen beértem a célba. Igen kellemes túra, viszont a folyadékpótlásra, a meleg és a tûzõ napsütés miatt oda kellett figyelni.
A túra ár/szolgáltatás aránya ugyanolyan jó, mint tavaly. Az idei évben újra csinálták a szalagozást, elõnyére változtattak egy kicsit az útvonalon, ami az itinerrel együtt csillagos ötös. A térképet egyedül Talliándörögdön vettem elõ, akkor is azért, hogy megnézzem Janiéknak, mennyit kell talpalniuk Kapolcsig.
A balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, lesznek képek, amikor a webmesterünk rá ér feltenni (még hétfõn elküldtem). Ezekkel a képekkel együtt küldöm el a Gázló túra képeit is, így azok is hamarosan megtalálhatók lesznek a Kerékpárosok oldalán, szintén a 2008-as évnél.
Táv 36 km.
Pénteken sokat gondolkodtam elinduljak-e látva az idõjárási elõrejelzéseket.
Azonban idén még nem voltam teljesítménytúrán ezért már nagyon türelmetlen voltam így az indulás mellett döntöttem.
Amikor Monostorapátiba értem nem esett , bíztam benne nem is fog , sajnos nem így lett.
A nevezés gyorsan ment és jó tempóban elindultam.
Szerencsére volt kamáslim mert hamarosan egy sáros aszfaltút következett de ez csak egy kis bemutató volt a sárból ami késõbb várt ránk.
Földúton haladtunk majd miután elhaladtunk a Bondoró kulcsosház mellett elértük az elsõ komolyabb sáros zónát és következett a sárdagasztás .
Közben az esõ is elkezdett szemerkélni aminek nem örültem nem lévén esõnadrág.
Azt hiszem ez lesz a következõ befektetésem.
Ahogy közeledtünk Taliándörögd felé egyre jobban szemerkélt el is ázott a nadrágom.
Pecsételés a Katica büfében majd ahol elfogyasztottam a kapott csokit és indulás tovább.
El a Szent András templomrom mellet majd tovább földúton itt nem annyira sáros .
Elértük az Öcs - Taliándörögd közötti utat ahol felírtuk az ellenõrzõ számot.
Aszfaltozott úton indultunk tovább ennek most kivételes öröltem lévén a bakancsomon lévõ sártól kicsit megszbadultam.
Aztán le az útról tovább a sárban míg be nem értünk Öcsre ahol egy gazdaságból kiszóltak hogy rossz felé mentünk.
Mindegy így sem volt hosszabb.
Felmentünk a Pula felé vezetõ azfaltútra amelyen hamarosan beértünk Pulára , ahol a buszváróban volt a következõ pecsételõhely.
Pecsételés és az alma átvétele utén indulás tovább a Kinizsi forráshoz .
Letérve az aszfaltútról be az erdõbe ahol egy erõteljes kaptató következett.
Hamrosan elértük a Kinizsi forrást ahol felírtuk az ellenõrzõ számot és indultunk tovább Vigántpetend felé egy nagyon erõs emelkedõn.
Elértem egy csoport nyigdíjast , öröm az embernek látni õket hogy ilyen idõben is vannak akik szeretik a kiránulást az erdõben.
Hozzá kell tenni hogy a nagy sár ellenére természetesen a borongós esõs idõben is szép az erdõ és a táj.
Miután felértünk az emelkedõn következett egy kis séta az erdõben majd hamarosan ereszkeni kezdtünk.
Kiérve az edõbõl gyönyörü kép fogadott minket ahogy kinyílt elõtünk a völgy , benne a falvakkal.
Hamarsoan beértünk a faluba ahol az öregiskolában volt a pecsételõhely.
Betértünk ahol zsírosdeszka és tea várt minket.
Jóízüen elfogyasztottuk a jól megérdemelt frissítõt és indultunk tovább Kapolcs irányába.
Végighaladtunk a falun majd balra fordultunk irány fel egyemelkedõn.
Így le is dolgoztuk az imént elfogyasztott kalóriákat:)
Amikor felértünk újfent csodás látványban volt részünk , be lehetett látni az egész völgyet.
Haladtunk tovább a Királykõ felé.
Meredek emelkedõ után fent voltunk ahol pecsételés majd a kapott csoki elfogyasztása következett.
A nadrágom idõközben megszáradt lévén az esõs idõt magunk mögött tudtuk , most már csak borult volt.
Lementünk Kapolcsra végigmentünk a falun ami nagyon más ilynkor mint a fesztivál ideje alatt .
Kiérve a faluból következett egy meredek emelkdedõ fel a Bondoró hegyre .
Lassan elértük a Bondoró alját ahol felírtuk az ellenõrzõ számot.
Továbbhaladtunk az erdõben és lassan ki is értünk egy szõlõdombra.
Csodás látvány elöttünk a Hegyesd és Monostorapáti víztáozõ.
Szõlõlugasok közt ereszkedtünk le a dombról és egy bal kanyar után elértük a falú végét.
A falun végig haladva csakhamar beértünk az iskolába ahol átvettük az emléklapot és kitûzõt és lehette választani a sok megkent kenyérbõl és üdítõ közül.
Úgy gondolom a túra nehéz volt a sár miatt de egyszer érdemes volt kipróbálni egy esõs túrát is.
Az ellátás megfelelõ volt , a szalagozás is és különösen az igazolófüzet szép .
Összességében embertpróbáló jó túra volt részemrõl.
Kíváncsian vártam a túrát, mert még sohasem voltam a környéken. Éppen ezért korán keltem, hogy Zalaegerszegrõl a barátaimmal elindulhassunk Monostorapátiba. A regisztráció szervezetlenségét természetesen kárpótolta az élmény. A tájékoztató füzet leírását kezdetben kissé gyerekesnek tartottam, de aztán rájöttem, hatalmas segítséget nyújtott. Bár az igazat megvallva az elején nem is nagyon nézegettem, eltettem a táskámba és a többieket követtem. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk, dzsekiben indultam Zegrõl, de délutánra tényleg meleg volt már. Taliándörögdig vezetõ utat leszámítva járható volt minden... csak a sár... az nem kellett volna az elején... :-) Lenyûgözött a Szent András templomrom látványa, a panoráma a Király-kõrõl, illetve ahogy visszatekintettem a Bondoró-aljáról Kapolcsra. Szinte beleszerettem a tájba! Ami igazán nagy hatással volt rám, az a kilátás a Hegyesdre és a sok-sok szõlõlugasra... Bár a rossz buszt hiányoltam a végén, mert sehol nem láttuk, annak ellenére, hogy a túrafüzetben utaltak rá.
Nagyon jól éreztem magam, nem is fáradtam el... bár az ellenõrzõ számok közül egyetlen egyet sem néztem meg.
A lényeg, hogy jövõre is ott leszek!
Ez volt az a bizonyos túra, aminek kapcsán tavaly megismertem a teljesítménytúrázást (kár, hogy nem elõbb, de így alakult). Akkor nem sikerült eljutnom rá, ezért idén mindenképp be akartam pótolni. A túra elõtti hétvégén már voltunk kocsival-sátorral-biciklivel pár napot a Mûvészetek Völgyében, Kapolcson, akkor bejártuk a környéket. De aztán annyira megtetszett a hely, hogy következõ hétvégén megint eljöttünk. Nem is alakulhatott volna jobban a dolog, itt tartózkodásunkba pont beleesett a szombati nap.
Reggel felkelés, összepakolás után irány a rajt, a kapolcsi Zöld Udvar. Itt megkaptuk az itinert (kicsit összevissza volt fénymásolva, de annyi baj legyen), amire 8:05 kerül a rajtidõhöz. A három táv (12,7km, kiskör 24km, nagykör 34km) közül a leghosszabbat választottam (ami az itiner szerint 36km volt). Szintidõ nem volt, este 7ig kellett beérni a célba. Szüleim is indultak a túrán, bár õk a legrövidebb távot választották, le is hagytam õket már a Bondoróalja ellenõrzõ pont elõtt, a kaptatónál. Az EP-nál szám felírás, aztán nyomás tovább, útközben reggeli egy szendvics meg dobozos kakaó formájában. Erdõbõl kiérve csodaszép kilátás volt a Balatonra, Badacsonyra mega környezõ hegyekre. Gyors panorámafotózás, aztán lefutás a dombról Monostorapáti felé. A faluban az EP-t elsõre nem sikerül megtalálni keveregtem a templom elõtt, de aztán csak észrevettem a szemem elõtt lévõ Informácós udvart. 9:17 kerül a papírra. A falu határától egy darabig egy jókedvû társasággal mentem, aztán õk elkocogtak, én maradtam a sétánál. Következõ EP a Bondorói kulcsosház volt, gyors számleírás, gyaloglás tovább. Aztán beértem Taliándörögdre, ez már ismerõs hely volt, Lõtér színpadnál voltunk elõzõ este. A falun keresztülvágva meglett a Katica büfé is. A legrövidebb távnak itt volt vége. Itt is számot kellett felírni, de a házszámmal kiegészítve, ami persze nem volt kiírva, így bementem érdeklõdni. A kocogós társaság is itt volt, házszámot megkaptam, de most még nem ültem le sörözni a nagy kísértés ellenére, mentem inkább a következõ ponthoz. A falu határában lévõ Szent András templomromnál kaptam a következõ aláírást (10:45). Még jó, hogy vittem sapkát, mert igencsak kezdett meleg lenni, és sok nyíltterepes út volt még hátra. A Klastrom után átvezetett az út pár dombon, és a Távközlési Állomás ("Szputnyik") melletti keresztezõdéshez ért. A kiskörösök itt átvágtak Vigántpetendre, a nagykör ment tovább balra, Öcs felé. Itt egy kis kitérõt tettem, mivel úgy hallottam, hogy a Távközlõ Állomásra be lehet menni, de -mint ahogy én is gondoltam- ez hamis információ volt... Még így is jól jártam, mert csak visszafelé vettem észre a keresztezõdésnél a piros papírt a felírandó kódszámmal. Öcs felé az út megint csak ismerõs volt, elõzõ héten már jártam erre biciklivel. Öcsre 11:50-re értem be, és mivel dél is volt, éhes is voltam, ebédeltem egyet. Egy pohár hideg sör is lecsúszott a szendvics mellé, jól is esett. Öcs után még volt egy kis kitérõ, a Nagy-tónál. Amikor innen indultam vissza, hívtak szüleim, hogy akkor értek Taliándörögdre. Pula felé az autóúttal párhuzamosan, de kicsit beljebb vezetett az út régi bányák mellett. Pulán már nagy tömeg volt a templom elõtti kis utcán, ami tele volt szoborszerû fém ügyességi játékokkal. Nem álltam meg játszani, inkább megkerestem a pontõröket (13:04). Innen végre az erdõbe ment az út, A Tálodi-kolostor mellé, a Kinizsi forráshoz. Itt is számot kellett felírni, meg az építés évszázadát. Kis pihenõ meg mosakodás után tovább a kék jelzésen egy darabig. Aztán erdészeti utakon jutottam el Vigántpetendre. A faluban a Zöld Udvarba 14:50-re értem. Vettem egy töki pompost, meg feltöltöttem a vízkészletemet a templomnál, aztán kényelmesen meguzsonnáztam a domboldalban. Az egy zavaró dolog az idõnkén nagyon feltámadó szél volt. Innen már nem sok volt hátra, újúlt erõvel vágtam az utolsó EP felé, ami Kapolcs mellett volt, a Király-kõnél. A kilátóhoz már nem volt humorom felmenni, elõzõ héten megnéztük az is. A kódszámot felírva már csak egy dolog volt hátra, visszajutni a falun keresztül a Zöld udvarba, ahova 15:45kor sikerült beérnem. Megkaptam az oklevelemet, kitûzõmet, meg a gratulációt a sikeres teljesítésért. Tehát kb 7 és fél óra alatt mentem végig, kényelmes pihenésekkel, megállásokkal. A térkép és a leírás jó volt, egyedül a szalagozás nem tetszett annyira. Legalábbis kicsit nehéz volt meglátni néhol a keskeny zöld-fehér szigszalagcsíkot a zöld bokrok-lombok elõtt. Az ellenõrzõ pontoknál étel-ital nem volt, de akinek kellett, bármelyik faluban ehetett, és mindenhol voltak kék nyomóskutak megtölteni a vizespalackokat.
A túra nagyon tetszett, örülök, hogy sikerült eljutnom, és végigjárnom. .:.
Mûvészetek Völgye Nagykör
GPS-el mért távolság: 35,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 770 m.
Reggel korán elindultam otthonról, mivel emlékeim szerint a Mûvészetek Völgye idején nehéz parkolóhelyet találni Kapolcson. Ennek megfelelõen, már 7 órakor ott voltam, s a rajt helyétõl, körülbelül kétszáz méterre ott is tudtam hagyni a kocsit.
A rajtnál a biciklis túravezetõi vizsgám vizsgáztatói fogadtak Ajkáról, s indítottak útnak, 13-as rajtszámmal. A túra szervezését a CATS-esektõl a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség vette át ebben az évben. Felhívták a figyelmet, hogy az esetek nagy részében ne a hagyományos szalagozásra számítsunk, hanem a fák törzse, vagy ágai köré tekert szigetelõ szalagokra. Ebben az esetben ez a szokatlan megoldás jobb is, mint a hagyományos szalagozás, mivel ez kevésbé tûnik fel a „mókamestereknek”, s strapásabb is az áthelyezésük. Tavaly is átszalagozták néhol az útvonalat. Egy-két helyen kissé módosult is a menetvonal (egyszerûbb lett). Rögtön a start után, a tavalyinál egyszerûbb útvonalon értük el a túra legkeményebb kaptatóját. Irány a Bondoró. Gyalog sokkal könnyebben ment, mint az elsõ Mûvészetek Völgye Monti Maratonon, ahol szintén fel kellett menni itt. Még tolni is gyötrelmes volt a biciklit. Az emelkedõ után egy mezõ keresztezése után, kellemes erdei úton értük el az elsõ EP-t, ahol egy ellenõrzõ számsort kellett felírni. A 12 EP-bõl 7 esetben kellett számkódot felírni. Továbbra is kellemes erdei úton mentünk tovább egy gyõri sporttárssal, mérsékelt tempóban. Korán indultunk, szintidõ nincs, hová rohanjunk. Aztán hirtelen kibukkantunk az erdõbõl, s gyönyörû látványban volt részünk. Elõttünk tanúhegyek, balra elõttünk valahol Monostorapáti, jobbra, a Déli-Bakony. A túra két hegység területén zajlott. A Veszprém-Tapolcai úttól délre a Balaton-felvidéken, északra a Déli-Bakonyban barangolhattunk.
Kellemes mezei utakon gyaloglás után, „hajnali” 8 órakor értünk be az alig ébredezõ Monostorapátiba. Az utcákon leginkább még az elõzõ esti buliról hazafelé tartó fiatalokkal találkoztunk. Az iskola udvarán megkaptuk az igazoló aláírásunkat az ajkaiaktól, s mentünk tovább a Bondoró kulcsosház felé. Kicsit élénkülõ szélben, de nagyon kellemes idõben, hangulatos utakon értük el az ellenõrzõ pontot. A hûvös szélen kívül semmi sem emlékeztetett az elõzõ napi hidegfrontra. Itt legföljebb néhány csepp esõ eshetett, még a port sem tudta elverni az úton. A kulcsosháztól lefelé vezetõ út eddig mindig sáros volt. Most talán két-három pocsolyával találkoztunk. Az erdõbõl kiérve, egy emelkedõ megmászása után Taliándörögd felé fordultunk. Jobbra a „Szputnyikot”, a Kab-hegyet, velünk szemben pedig a falut, s azon túl a „Négyszögletes kerekerdõt” láthattuk. Taliándörögdön, már nagyobb volt a mozgás. Itt társam szólt, hogy õ lassít egy kicsit, s lemaradt. A Katica Büfénél nem tudtam ellenállni a velõs pirítós csábításának, így hát megtízóraiztam. A gyõri sporttárs közben tovább ment, s csak Pulán értem utol.
Tele gyomorral picit nehezebben ment a gyaloglás. A Klastromnál megint csak ismerõsöktõl kaptam meg az igazoló aláírást. Együtt vettünk részt tavasszal Tihanyban egy Geocatching oktató túrán. Végig nyílt terepen talpalva értünk be Öcsre. Igazolás után a faluból kiérve felballagtunk a „Nagy-tó”-hoz, ami a valóságban egy elmocsarasodott zápor-tározó, alig néhány tucat négyzetméteres nyílt vízfelülettel. A jelszámok felírása után, ugyanott mentünk vissza a pulai útig. Nem igazán értem, a CATS-esek miért iktatták be ezt a kitérõt. Szerencsére hamarosan letérhettünk az aszfaltról, s Puláig mezei és erdei utakon haladtunk. Itt is megkaptuk az aláírásunkat, s rövid gyaloglás után rátértünk a Tálodi kolostor romjaihoz vezetõ útra. Jólesõ séta után értem el a romokat. Azért a megtalálásukhoz, elõ kellett venni a Bakony térképét is, mert a leírás és az országos kék túrajelzés sem volt egyértelmû. Rövid fényképezés és víz utánpótlás (mákomra, pont a forrásnál hörögte az utolsókat az ivózacskóm) után mentünk tovább. A térképvázlat alapján eggyel korábbi úton fordultam le jobbra a kék sávról. Alig néhány perc után vissza is vitt a helyes nyomvonalra. Egy lejtõn értem ki az erdõbõl, s megint csak kitárult elõttem a völgy látványa. Egy út menti almafáról szakítottam két almát. Elõször vadalmának néztem, de beleharapva rájöttem, nagyapáméknak is volt ilyen fájuk. Az almát majszolva értem be Vigándpetendre.
Itt már lehetetlen volt jó tempóban menni a sokaságtól. A Zöld udvarban megint csak ismerõstõl kaptam meg az igazoló aláírást (együtt vettünk részt a biciklis oktatói vizsgán). Megint csak vizet vettem föl. Némi gondolkodás után lemondtam a langallóról, s továbbindultam a Király-kõ felé. Nem voltam még túl éhes. Az eddigitõl kicsit eltérõ útvonalon vezetett a túra kijelölt útvonala. Úgy döntöttem, inkább a régi útvonalon megyek a sziklák lábánál, mint bemenjek a faluba. Néhány a túrán elõször résztvevõt is rábeszéltem erre az "elhajlásra". Ez az ösvény sokkal szebb, mint bemenni a faluba. Valaha ez jelzett turistaút lehetett, amit szépsége miatt érdemes lenne felújítani. Az ellenõrzõ pontot a hegy derekán helyezték el. Az igazolás után felmentünk a Király-kõre. Ha jók a látási viszonyok, vétek kihagyni. Nézelõdés és fényképezés után rövid gyaloglással beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Mivel ez a túra eltér a többitõl, nem indultam rögtön haza, hanem szétnéztem Kapolcson. Volt mit nézni. Taliándörögddel kezdõdõen, már minden faluban volt látnivaló bõven. Nem érdemes csak úgy elrohanni mellettük. Ráadásul rég elmúlt tíz óra (délután négy óra volt), így hát enni is kellett valamit. Ez olyan jól sikerült a korai idõpont ellenére, hogy utána már nem is bírtam enni aznap.
Igazán kellemes túrán vettem részt. Alkalmas arra, hogy eddig teljesítménytúrán nem indulókat is egy kis mozgásra csábítsa. A 300 forintban az oklevélen, a kitûzõn és az ellenõrzõpontokon kívül más nem volt benne, de nem is hirdettek mást, meg hát teljesen feleslegesebb lett volna több pénzt kérni, s frissítõpontot létesíteni, amikor minden faluban volt nyomós kút, s számtalan helyen lehetett enni-, és innivalót venni, mindenkinek ízlése szerint, s az árak sem szöktek az egekbe.
Reggel a sok ismerõs bukkan fel. Efemm-ék bibliát árulnak, itt van b_feri, OT Ibolya, Zsotyek, Gudluking, Bubu. Rengeteg környékbéli induló is nyüzsög a rajtban. Jó látni, ezt a sok jókedvû túrázót.
Petamival vágunk neki a nagykörnek. Még kicsit hûvös van, de szép a reggel. A faluból kivezetõ út mentén sajnos itt is sok a szemétkupac :-( Az útvonal jól szalagozott, kell is a jelzés az innen-onnan elágazó földutak között. Jól kilépünk, de még így is 1óra 20 perc alatt érünk Taliándörögdre. Itt biztos nem a megadott 6,1 km-t tettünk meg. A távolból már látszik a Szputnyik.
A Katica büfében megkapjuk az elsõ pecsétet, betolok gyorsan egy hambit is sörrel. A faluból kifelé indulva a nagyon szép Szent András-templomrom tárul elénk. Rászánunk egy kis idõt természetesen, és körbejárjuk az impozáns maradványokat. Nyílt terepen vezetõ földúton (ezeket megmondom õszintén nem szeretem) haladunk a Szputnyik radarállomás felé.
Itt elválik a kis- és nagykör, egy tábláról kell egy ellenõrzõszámot felírni. Továbbra is a szántóföldek között haladva érünk Öcsre. Itt az útvonalleírás kissé megvezet bennünket, mert nem a központnál kell Pula felé fordulni, hanem a legelsõ utcánál. De sebaj legalább többet láttunk a hangulatos kis faluból. Kisétálva a településrõl csatlakozunk Bubuhoz és Gudlukinghoz. Aszfalt, majd nyílt földút vezet Pulára, ahol a buszmegállóban van a 2. ellenõrzõpont almával. Zsotyek és OT Ibolya vár itt Bubura, együtt indulunk tovább. Végre erdei utak jönnek! Nagy szerencse, hogy Zsotyek már volt a túrán (és ilyen jól emlékszik is), mert azonnal kiszúrja az elrontott szalagozást az emelkedõ után! Mi a helyes irányt követjük, és egy tágas tisztáson áthaladva elérjük a Tálodi kolostor romjait (2. ellenõrzõszám) és a szép kis medencés tóval rendelkezõ Kinizsi-forrást.
Fújunk egy kicsit az erdei asztaloknál, és már kapaszkodunk is fel a kaptatón. Gyorsan leérünk Vigántpetendre a kajapontra, Valterék is befutnak. Itt kicsit várunk a kenyérre, ami pár percen belül melegen meg is érkezik. Kell is a kaja, mert tempós mászás következik a nagyon szép Király-kõre. Innen újra összeolvad a kis- és nagykör távja, sokan kapaszkodnak felfelé a sziklák mellett. Nekem egyértelmûen ez a túra legszebb része. Meredek sziklalépcsõkön jutunk fel a túra utolsó ellenõrzõpontjára. Szép kilátásban gyönyörködhetünk: Kapolcsra és a dombvidékre.
Kis pihenés után leereszkedünk a meredek ösvényen. Zsotyek és OT Ibolya nyomában lekocogok a faluba. Egy újabb fárasztó mászás jön a Bondoró-hegyre (immáron egyedül), ahol egy kicsit keresgélem kell a szalagozást. Majd erdei földutakon kanyarogva, követve a szalagokat, érzésre hosszabb távolságra találom meg az utolsó ellenõrzõszámot. Itt kicsit aggódtam, hogy már esetleg elmentem mellette. Nagyon hangulatos, meredek ereszkedés következik Monostorapáti felé a szõlõskertek között. Szembõl Hegyesd impozáns csúcsa, elõtte a víztározó terül el. Egy nagyobb csoport mögé sorolok be, és a falun átsétálva máris a célban vagyok.
Pár emberrel elõttem fogy el épp a kitûzõ, ez van, majd jön postán. Mivel alapvetõen a hegyeket kedvelem, ezért kicsit még barátkoznom kell a dombsággal. Voltak nagyon szép mászások, sziklák, romok, és nyílt területek is bõven. A túra szolgáltatásai és a rendezés jónak mondható. Az itinerben és a szalagozásban voltak apró hibák csak, és én kicsit a negatívumok közé sorolom, hogy az itiner szerint a túra útvonala az ellenõzõpontok,- számok között szabadon választható. Jó lenne még a távok szerint különbözõ díjazás is. A "Mûvészetek Völgye" azért alapvetõen a jó túrák közé sorolható.
Gyõrbõl indultunk autóval és 1.5 óra múlva oda is értünk Monosorapátiba.Akkor már rengeteg autó állt a falu központjában. 8: 35-kor indultunk hosszú tömött sorokban ami Táliándörögdig nem bomlott föl. Itt a Katica büfében negyed órát vártunk a pecsétre, de mikor végre sorra kerültünk ropit is kaptunk. Innen egy hosszú és kissé unalmas sík szakasz következett. Itt vált el utunk a 33-as távtól. Vigántpetendre érve zsírokenyérrel vártak minket a szervezõk. Innen egyre meredekebbé váló úton értünk föl a Király-kõre. Itt gyönyörû kilátás, és csoki fogadott minket. Kapolcson volt az egyetlen hely ahol nem voltunk biztosak, hogy merre kell mennünk. Szerencsére egy helybéli lakos megmutatta a helyes utat. Még egy emelkedõ, majd egy szõlõ hegyen keresztül vezetõ út, melyrõl gyönyörû kilátás nyílt Hegyesd felé, és beérkeztünk a faluba. Megkaptuk a kitûzõket, az emléklapokat majd a terített asztalról levettünk egy-egy nutellás kenyeret. A szallagozás végig kiváló, de legtöbbször csak az elõttünk lévõt követtük. Összegzés: Tökéletes ellátás, szép táj.
2006.03.04.
Szakadt az esõ... szétáztunk... és még hideg is volt...
Számítottunk a rossz idõre, azért csak a 20 km-esre neveztünk. Még így is kemény volt. 2 - 3 oC és szakadó esõ.
A szervezés nagyszerû volt. Vajas / zsíros / lekváros... kenyerek, tea, forralt bor, szörp. Nem lehetett okunk panaszra.
Az útvonal jelzések elég sûrûn voltak, de tekintettel a szürke idõre talán szerencsésebb lett volna élénk színû szalagokat használni. Másik probléma volt, hogy Kapolcson a Pokol csárda után egy bazaltkerítés (és nem fal) után jobbra kellett menni egy utcába, de ez nem volt egyértelmû, mert a jelzõszalagot valaki letépte és a bazalt kerítés után közvetlenül volt egy bazalt támFAL, aminek sokan beugrottak... Jövõre érdemes lenne megjegyezni a leírásban a távolságot a csárdától... az talán segít.
Hogy az utánunk jövõk tájékozódását támogassuk, a kis utcából egy fentebb elhelyezett szalagot levittem az utca elejére... Remélem tényleg segített...
A túra végén még a két teljesen szétázott söprût is sikerült Puláról Monostorapátiba fuvaroznunk... szegények eléggé ki voltak borulva az idõjárás miatt.
Mindent összevetve azért jól éreztük magunkat és kellemesen elfáradtunk a vizes lejtõkön csúszkálásban. Hazaérve azonnal teleengedtük a kádat forró vízzel és a poharunkat forró teával és kis Jägerrel... :-), jól esett a lazítás...
Az egész heti esõzés miatt féltem, hogy elmarad a Mûvészetek Völgye körüli túra, de az ég kegyes volt és gyönyörû idõvel ajándékozott meg bennünket szombaton.
Elõször voltam ezen a túrán, a 30 km-es útvonalat jártam végig.
A szokottnál jobban volt szalagozva az útvonal, nagyon megkönnyítette a tájékozódást.
Egyetlen apró hiba csúszott be a leírásba, amikor a tájékoztatás szerint Taliándörögdnél balra kellett volna fordulni, de a térkép szerint jobbra. Ez egy kis kavarodást eredményezett, de idõben észre lehetett venni a tévedést.
Ennyit akkor is el tudok tévedni, ha helytálló a leírás.:o)
Az is nagyon jó volt, hogy bõséges idõ állt rendelkezésre, így volt rá lehetõség, hogy körülnézzek a rendezvényeken is. Az ebédet is megoldottam Taliándörögdön, frissen sült tócsival és hideg, csapolt sörrel.:o)
Végül 19 órára sikerült "befutnom" a célba. Bár, amikor 30 km után megláttam, hogy még a Királykõhöz is fel kell másznom, úgy éreztem, hogy most leülök és kész, de összeszedtem magam, s a csúszos kis meredeken sikerült feltornásznom magam.
Köszönet a szervezésért, a hangulatért, nagyon kellemes túra volt, nekem éppen megfelelõ szintkülönbséggel és távval!
Jövõre is jövök.:o)
