Túrabeszámolók

HALMI-DŰLŐ (2010.05.02)

Táv: 12,4 km; Szint: 50 m.

Reggel kiskanállal kell összekaparnom magam a felkeléshez. A tegnapi (és kis részben tegnapelőtti) SÁRGA 70 megrágott és kiköpött. Ha versenyben akarok maradni az MVTE érem megszerzéséért, akkor ki kell bumliznom Imrére. A Keleti környékétől ez fényévekre van. Nem vagyok hajlandó tömegközlekedni, ezért drótszamárra "pattanok". Kellemesen gyér a vasárnapi forgalom; hamar kiérek a Népligethez; a József Attilán át a Vekerlén pedálozok hosszan. A használtcikk piac melletti főúton nyomom, amikor elkezd szemetelni az eső. Most megálljak esőkabátot húzni. A lustaságom kerekedik felül; hajtok tovább. A Pestszentimre felső vasútállomásnál megvárok egy rést a forgalmon és balra, nagyívbe bekanyarodok a Szálfa utcába. Nézem a keresztutca neveket, ha éppen nem a kátyúkat figyelem. Itt a Kisfaludy utca, ezen jobbra fordulok. Amikor az utca nagy forgalmúvá válik, akkor meglátom a Pestszentimrei Sportkastélyt. Már a bejáratnál ismerősökkel találkozok. Néhány másodperc múlva Hartmann Misi furakszik át az ajtóban álló tömegen. - Hallottam az egész környéket betöltő hangodat - mondja. - Jó, hogy jössz! - mondom én. - Hova tehetném a bringámat, ahol túra után is ott lesz? Misi pillanatok alatt utat csinál a bejáratnál, betolom a gépet az épületbe. Kapok egy feladatot is, ami majd színesíteni fogja az utamat: Hol van felfestve sárgával az, hogy H61? (Nota bene: Hartmann 61 év.) Tudni illik, fáradságot nem kímélve ő festette újra a túra útvonalának jelzéseit, és művészi szignóként az utókor számára hátrahagyta az erdő mélyén az említett feliratot. Lepakolok, átvedlek, benevezek és indulok. Dél felé tekintve elég randa, sötét felhők úszkálnak az égen. Még nem esik, de nem valami bíztató. Lesz ami lesz, derekamon van a kis esődzseki. Az épületből kijőve jobbra indulok a Kisfaludy utcán, aztán onnan is jobbra, a Vezérbe. Nem is kell nézni az itinert, mert a nagyobbrészt családokból, csoportokból álló túrázók szépszámmal róják előttem az aszfaltot, és a fehér alapon sárga pöttyök már itt feltűnnek egyes műtárgyakon. Az utca végén már ott az erdő széle; csak néhány tíz métert kell balra megtenni a Határ utcán, és a ficakban rá lehet térni az ösvényre. Az előttem haladó család egyik hölgytagja előre akar engedni. Köszönöm szépen, de nem veszem igénybe, mert tegnap eleget siettem, ma erről szó sem lehet. Különben is sasolok folyamatosan körbe, hogy hol lehet felfestve a H61. Homokossá válik az út, óvatosan lépkedek, hogy ne kerüljön homokszem a fogaskerekek közé. A tegnapot megúsztam vízhólyag nélkül, durva lenne, ha most beszereznék egyet. Így kóricálgatok, amíg egy nagy, sportolásra alkalmas, rétre nem érkezek. A szemetes konténer mellett elhaladva közelítek a pingpongasztal felé, ahol begyűjtöm az első igazolásomat.

1. ellenőrzőpont, Pingpongasztal.

Közben megint elkezd permetezni az eső. Remélem, hogy nem erősít rá jobban. Persze ez általában úgy szokott lenni, hogy először az ember reménykedik, aztán elázik, mint a rongy (TOJÁS 40). Most, egyelőre még nyugodtan lehet tovább menni pólóban. Így is, egyes helyeken úgy befülledt a levegő, hogy ilyen lenge öltözetben is melegem van. Körülnézek, hogy merre is az arra. Két jel közül lehet választani: A piros pötty a visszatérő ágnak a jele, ezért továbbra is a sárga pöttyöt választom, ami jobbra betér az erdőbe. Megkezdődik a bolyongás a zöldben. A sűrűn benőtt területet ösvények hálózzák be, tényleg csak a jelzésre lehet hagyatkozni, ami viszont úgy van felfestve, hogy az egyiktől látni lehessen a másikat. Mindenhol keresem a H61-et. A tornapálya táblájára csak nem festette rá; némelyik úgyis össze van fújkálva. Diszkrétebb firkálók csak a hátulját festik össze. Kanyargásom eredményeképpen kiérek a dzsungel szélére, ahol egy használaton kívülinek látszó sínpár mellett fordulok jobbra. A sín túloldalán szürke kerítés, az is tele van firkálva, de az általam keresett három karaktert nem látom. Elbaktatok az erdő csücskéig, ahonnan autóforgalom látszik.

2. ellenőrzőpont, Flór Ferenc utca.

A bélyegzés mellé kapok egy piros szmájlit, és elvehetek egy csokitojást. A tojás a TOJÁS 40-en kapott tojás ikertestvére. Nem hoztam az útra hátizsákot, a zsebembe nem fér bele, úgyhogy hamm. A vágányt balra megkerülve jutok be ismét az erdőbe azaz egyelőre csak a tarra vágott részletébe. Úgy látszik egy parkszerű erdőcske sem ússza meg néha, hogy kivágják. Fák híján a csonkokra van akkurátusan felfestve a sárga pötty jelzés. Nemsokára visszatér a megszokott sűrűségű növényzet. A tegnapi, Budai-hegyekben tapasztalt nehéz virágillattal szemben itt inkább a gyógyfüves jelleg dominál. Egy forgalmas út előtt várom, hogy mikor kelhetek át rajta. A megfelelő időpillanatban átstartolok. Egy alacsonyabb növényzetű helyre jutok. Egy percre gyengén átdereng a nap a felhők mögül, de a permet még nem állt el, de ami még fontosabb, nem is erősödött. Nyitás után pár perccel indultam, de már van olyan, aki szembe jön (fut), tehát már leírta az útvonalba szerkesztett hurkot. Egy elágnál jobbra vezet a jelzés. Megint egy tornapálya kanyargós ösvényét rovom. Nocsak, fölfele megyek. Komoly szintkülönbséget kell leküzdeni, amint felkapaszkodok egy dombra. Nemsokára feltűnik egy újabb bója.

3. ellenőrzőpont, Nyugati tornapálya 19. állomás.

A sportot itt leginkább a futás jelenti. Sokan futnak itt kutyával, vagy anélkül. Egy hölgy felkapja az ölebét, mert a túrabotomra hirtelen azt hiszi, hogy póráz, és a végén egy véreb feni a fogát a kis vakarcsára. Itt már több, a pályához tartozó táblát fújtak le, törtek össze. Mintha már nem érezném a permetező esőt. Jó párás, nyomott a levegő, de legalább nem száll a por. Újra a már bejárt útvonalon vagyok, de már visszafelé tartok. Ezek szerint már én is túlvagyok a kunkoron. Sorban jönnek szembe olyanok akiket tegnap láttam a S70-en. Kezdek megnyugodni a kinézetemmel kapcsolatban. Visszakanyarodik az ösvény a nagy forgalmú úthoz, amit újfent keresztezek. Érettségire készülő diákok kis csoportját érem utol. Látszólag lazán beszélgetnek a rájuk váró megpróbáltatásokról, de érezni a hangjukban a feszültséget. Nem irigylem őket. A murvás út, amit idáig tapostam, balra elmegy; az én ösvényemet jobbra piros nyíl mutatja. A piros pöttyök azt súgják, hogy a táv több, mint felén már túlvagyok. Egy szürke kerítés mellé érek. A ráhajló ágak miatt le-lekell hajolni. Az eldobált tarka szemét nem valami szívderítő látvány. Egy iparvágánynál aztán jobbra kanyarodva megválok a kerítéstől. Egy sorompó után murvás út visz be ismét az erdőbe. Egy hölgy megy el mellettem két túrabottal. Jól van, akkor nem is túlzás, hogy erre a túrára is elhoztam az egy szál botomat. A sétány végén két ember áll és beszélget.

4. ellenőrzőpont, Útkereszteződés.

Kis időre én is közibük állok. Toplak Józsi a S70 egyik kiötlője pontőrködik itt másodmagával. Érdeklődöm, hogy szervezőből miért vedlett át teljesítővé a S70-en. - A gép forog, az alkotó pihen. - válaszolja szerényen. Nem rossz! Elég aktív pihenés lenyomni egy hetvenest. Persze, valójában a "gépezetet" előbb vagy utóbb az "alkotónak" is ki kell próbálnia. Miután jól összecsipkedték a bokámat a szúnyogok búcsút veszek a fiúktól és balra fordulok a kereszteződésben. Megint az erdei tornapálya tábláival találkozok. Sokáig nem jön és nem előz senki; már már unatkozni kezdek, amikor kilyukadok a már ismert rétre.

5. ellenőrzőpont, Pingpongasztal.

Hirtelen nem tudom, hogy merre kell a bázis felé indulni, ezért megkérdezem a pontőröktől. Azt hiszik viccelek. Nehogy már menjek még egy kört! A szemetes konténer jó kályha; elindulok az irányába. Rátalálok a homokos útra, és már megyek is kifele az erdőből. A kemény burkolatra érve hosszúnak tűnik az út a Szálfa utcán. Figyelni kell, mert végül bekanyarít a piros pötty balra, az István utcába. Néha autók jönnek, ezért fent megyek a járdán. A kutyák mintha megvesztek volna, úgy acsarognak. A mögöttem jövő társaságnak tetszik, hogy a másfél kilós kis zsebcirkáló métereseket ugrik, ezért ők is feljönnek a járdára. Utolsó jobb kanyar a Vezér utcára, aztán a Kisfaludy utcához érve, balra már optikai kapcsolatba kerülök a Sportkastéllyal. Megérkezve látom, hogy folyik már az eszem-iszom, dínom-dánom. Az adminisztrációnál ezúttal nem felejtem el lepecsételtetni a Budapest kupás füzetet. Sajnos kudarcot kell vallanom Misinek, ugyanis nem találtam meg a H61-et, de megkérem, hogy ne is árulja el, mert jövőre ismét megpróbálkozom a feladattal. Közben összefutok Vilmosékkal és Darabos Zolival. Beszélgetünk egy jót, aztán Zoli átveszi a TELEKI 50, az ISASZEGI CSATA 45 és a TOJÁS 40 három, egymást követő napon való teljesítéséért járó plasztikát. Még egyszer gratulálok neki a nem mindennapi teljesítményért. Eszünk még egy szendvicset, aztán elbúcsúzunk ez után a kedélyes, levezető jellegű túra után. Hűséges paripámat kivezetem a Sportkastély istállójából, és ráállítom a haza vezető útra.

Ottorino.



 

Az előző napi hetvenes után azt hittem egy kicsit nyűgösebb lesz ez a túra, de a kiadós alvás segített, és reggel 7-kor kipihenten frissen üdén ébredtem. Ez a túra két ok miatt is szerepelt a túranaptárban: MVTE érem és Budapest Kupa. Így nem volt kérdéses, hogy újra felkötjük a túracipőt, és ennek megfelelően 8 óra után egy kicsivel befutot családom többi része is. Együtt metróztunk kökire, ahol egy kis trappolás árán pont elcsíptünk egy 184-es buszt. Nézegettük és számolgattuk a megállókat, hiszen teljesen ismeretlen területre tévedtünk. Az ember azt hinné, hogy már másik városban jár, pedig ez még mindig Budapest. Végül huszonegynéhány megálló után megérkeztünk, és a buszról leszálva már el sem lehetett téveszteni a sporkastély épületét.

A nevezés kis sorbanállás és tolongás után sikerült. A rendezők a hatalmas épület legkisebb helységét válaszották ki, és a sorrend sem volt épp a legjobb... 3 asztal egymás mellett: 1 asztal menetfüzet kiadása, 2. asztal nevezési lap, és díj befizetés... ezek után nem kell csodálkozni, hogy az emberek értetlenek voltak hogy miért kell először átverekedniük magukat egy soron, hogy a következőben álljanak sorba, majd ha fizettek, akkor visszaverekedni magunkat az alőbbi sor végére, és ott újra sorban állni. Az újonnan érkezőknek meg fogalma sem volt hogy mit hol adnak, hova kell állniuk. Remélem hogy jövőre a szomszédos helységek is bevonásra kerülnek esetleg, amik alapból sokkal nagyobbak voltak mint az a pici előtér.

A kis közjáték után 9:45-ös rajtidővel vágtunk neki a túrának. Egy kicsit még néegettük az eget, és én dideregtem egy sort, mert rövidnadrág, póló felszereléssel a szitóló eső nem volt túl bíztató, és a pullóvert és bármilyen vízhatlan felszerelést otthon hagytam. Kérésünk megértő fülekretalált odafennt, mert pár perc után elállt az égi áldás, így egyre jobb körülmények között roboghattunk a parkerdő ösvényein. A túra nem volt túl változatos, de sajátságos hangulatot adott, hogy budapest belterületén lehet találni még ekkora egybefügggő zöld területet. A tempónkon meg sem látszott a tegnapi sárga teljesítése. 6-os átlaggal robogtunk pontról pontra. Ha jól emlékszem a 4. és 5. pont között volt egy rész ahol egy betonkerítés melllett kellett végigsétálni... Ez a szakasz igazán kimaradhatot volna, hiszen rombolta az illúziót a sok szemét, és egyéb szerves emberi hulladékok maradványai... Talán lehetett volna ezen a részen más útvonalat is választani, talán majd jövőre.

A célba érkezéshez mindössze 2 órára volt szükségünk. Az utolsó 200 métert még le is kocogtuk, amolyan levezető mozgásként. A cél természetesen ugyan ott volt ahol reggel a rajt, annyival kiegészítve, hogy most növelte a kavarodást az időközben felállított terülj-terülj asztalkám körül forgolódó "tömeg". Legalább a kajás asztalt átrakhatták volna valamelyik szomszédos terembe, de nem így történt. Ennek ellenére sikerült elvergődni Jávor kolléga asztaláig, és begyűjteni a megérdemelt pecséteket a kupás füzetbe, majd gyorsan odébbáltunk a ruhatár felé, és kihalászva két széket letelepedtünk a pult elé. Innen ingáztunk az előtér felé, hol szörpöt, hol kenyeret vadásztunk magunknak. A kaja szokásos színvonalát hozta... csábította az embert hogy repetázzon belőle :)

A kis tömegnyomort leszámítva a rajt-célban összeségében kellemes túrán vehettünk rész,t jó útvonaljelöléssel, gyakori EP-kal, és a túra végére az idő is megjavult. Mire hazafelé indultunk a nap is kisütött. Sajnos csak utólag tudtam meg, hogy újranevezéssel dupla teljesítés esetén a távot is duplán számították volna bele az MVTE érembe, de jövőre már ezt is fogjuk tudni, és ennek megfelelően fogjuk tervezni a túrát :) Egy könnyed levezető séta volt a hétvége zárására.  Köszönet a rendezőknek, és a segítőknek.

A  tegnapi Sárga 70 után rövid levezetésnek szántam ezt a 12km-es sétát - az is lett. Mármint rövid, hiszen két órán belül sikerült körbeérni a parkerdőben kijelölt útvonalon, és begyűjteni a második teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet.

Jónéhány ismerős, van, aki duplázott - én sajnos késő értem a rajtba, így nem volt rá lehetőségem - pedig az MVTE-éremnél a megtett km-be is duplán számítana; nem mintha a tervek szerint ne jönne össze az aranyhoz szükséges táv :) A késői rajtnak volt egy másik mellékhatása: lemaradtam a 2. ponton kínált sütiről is.

Sajnos most is sok felégetett foltot lehetett látni az erdőben - teljesen mindegy, hogy gondatlanságból vagy szándékosan - a felégett aljnövényzet, a megégett fák látványa mindenképp elszomorító; a természet azonban élni akar, szinte alig látszott a tavalyi tűz nyoma.

A séta után a célban zsíros, illetve margarinos kenyér, téli szalámi, savanyúság, csoki, szörp várta a hosszú és nehéz menetelésben megfáradt és kiéhezett :-))  túrázókat - csipegettem picit, aztán elindultam haza.

(Túrablog)

Halmi-dűlő teljesítménytúra 2010

Minden rokonom!

                                Sántaőz     -    Járóföld TE, Lajosmizse  

                                                         Képek és GPS-térkép: www.jarofold.hu/halmidulo.html