|
| |
Szavazz Te is!
Általad a túrakiírás időpontjában teljesített túrákat rangsorold 1, 2, 3... sorszámmal. Ebből következik,
hogy nem bejárás és nem rendezőként, söprűként való teljesítésről van szó.
Egyes sorszámot kap az a túra, ami Neked a legjobban tetsző túra volt, utána a többi túra. Utolsó
sorszámú túra az amelyik neked a legkevésbé tetszett. Ebbe a rangsorba természetesen csak azok a túrák
kerülhetnek bele, amelyek az adott túraévben voltak. Ilyenkor felmerülhet benned a kérdés, mi van akkor, ha több
túra között nem tudsz különbséget tenni. Semmi gond, egyszerűen azonos sorszámot írunk a túráknak.
Eredményhirdetés: a TTT éves közgyűlésén kerül rá sor.
A rangsoroláshoz adunk néhány támpontot: tájképi érték, túra útvonala, útvonal kijelölés, igazoló füzet minősége,
kitűző, oklevél-emléklap, rendezőség figyelmessége, szolgáltatás, rendezés.
Néhány szó az elbírálás módjáról: Az így elkészített rangsor adja az értékelés alapját. A statisztika
elkészítésénél két súlyozást veszünk figyelembe. Az egyik, amikor a túrák megkapják pontjaikat. A turistához
tartozó összes pontot elosztjuk annyival, ahány túrán volt. Pl.: az első helyezett túrája 1 pontot, utolsó
helyezett túrája 1/52 pontot kap. A másik számítás ezután következik, ami az igazságtalanságokat szűri
ki. Mert, ha egy túrára csak egy ember szavaz, és azt első helyre teszi, az a rendezvény nagy eséllyel indul
az első helyért. Az a túra amelyikre 20-an szavaznak, az nem lehet az első helyezettek között. Tehát azon
túrákat, amelyre kevesen szavaznak, ki kell venni, stb.
Szavazatok leadásának határideje: január 31.
| | Díjazottak, 2007. |
| | Díjazottak, 2006. |
| | Díjazottak, 2005. |
| | Díjazottak, 2004. |
| | Díjazottak, 2003. |
| | Díjazottak, 2002. |
| | Díjazottak, 2001. |
| | Díjazottak, 2000. |
| | Díjazottak, 1999. |
| | Díjazottak, 1998. |
| | Díjazottak, 1997. |
| 1. |
Gémes 20 |
Gémes Természetjáró Egyesület |
7 |
92,44 |
| 2. |
Hamuház 25 |
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség |
11 |
82,07 |
| 3. |
No, megállj csak! Less Nándor emléktúra |
Debreceni Hexasakk és Természetbarát, Egyesület Csavar-Go Klub, Cserépfalui Önkormányzat |
10 |
78,43 |
| 4. |
Szondi György Emléktúra |
Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete, Szent Jakab Zarándokegyesület, Pro Pátria Túraegylet, Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport- és Szabadidő Egyesület |
7 |
78,05 |
| 5. |
NAHÁT |
Nagymarosi Hátizsákosok Társasága, Cédrus Művelődési és Sport Egyesület Túraszakosztálya |
10 |
75,44 |
| 6. |
Keleti-Bakony |
Velinszky László Természetjáró Sportcsoport, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség |
12 |
74,86 |
| 7. |
Barcika |
Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület |
6 |
73,61 |
| 8. |
Andezit |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
16 |
72,01 |
| 9. |
Börzsönyi vulkántúra (Breuer László emléktúra) |
Börzsöny Akciócsoport |
11 |
70,47 |
| 10. |
Vadrózsa |
Hérics Természetjáró és Turisztikai Sport Egyesület |
8 |
70,43 |
| 11. |
HÓ-Fejérke - Piroska túra |
Velinszky László Természetjáró Sportcsoport |
11 |
70,31 |
| 12. |
Mátrabérc, Hanák Kolos, Muzsla |
Hanák Kolos Turistaegyesület |
11 |
69,83 |
| 13. |
Szurdok |
Útvonalkövetők Klubja Természetjáró Egyesület, Teljesítménytúrázók Társasága |
12 |
69,35 |
| 14. |
Bükki kilátások |
Egri Spartacus Tájékozódásifutó SE Természetjáró Szakosztálya |
6 |
69,19 |
| 15. |
Bartina |
Ifjúsági Unió Szekszárd |
6 |
67,09 |
| 16. |
Mecsek 50-30-15 |
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség |
6 |
66,99 |
| 17. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
9 |
66,61 |
| 18. |
Konrád menet |
Hunyadi Hagyományőrző Társaság, Börzsöny Akciócsoport, MATASZ katonai hagyományőrző tagozata |
6 |
66,25 |
| 19. |
Vasas Maraton |
Vasas SC Természetbarát Szakosztály |
10 |
65,34 |
| 20. |
Káli 60-30-15 |
Kőtenger Természetjáró Egyesület |
9 |
64,94 |
| 1. |
Szurdok |
Útvonalkövetők Klubja |
7 |
88,92 |
| 2. |
Vasas Maraton |
Vasas SC Természetbarát Szakosztály |
7 |
82,35 |
| 3. |
Andezit |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
6 |
80,35 |
| 4. |
3×7 mérföldes tekergés, tél |
Kalandozók Klubja |
9 |
79,01 |
| 5. |
No, megállj csak! Less Nándor emléktúra |
Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesület, Cserépfalui Önkormányzat, Szigethalmi TE |
10 |
76,80 |
| 6. |
Bujáki Kikelet |
Ösvénytaposó Baráti Társaság, Buják, Bokor, Kutasó községek Önkormányzata |
8 |
75,32 |
| 7. |
Emléktúra Ozorai Pipo nyomában |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
74,76 |
| 8. |
Bükki kilátások |
Egri Spartacus Tájékozódásifutó SE Természetjáró Szakosztálya |
6 |
74,14 |
| 9. |
Mátrai Csillagok Éjszakai |
Kékes Turista Egyesület |
9 |
73,39 |
| 10. |
Hamuház |
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség |
11 |
72,19 |
| 11. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
10 |
71,25 |
| 12. |
BUÉK 20 |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
13 |
70,19 |
| 13. |
Budai kilátók |
Tipográfia TE |
8 |
68,64 |
| 14. |
Isaszegi csata emléktúra |
Útvonalkövetők Klubja |
11 |
68,35 |
| 15. |
Falasok(k) |
'Kőművesek' Baráti Társaság |
8 |
68,13 |
| 16. |
Dombay-tó |
Erdők Népe TE |
9 |
67,63 |
| 17. |
Kincsem - Aranyszarvas |
Tápiószelei Természetbarát Klub |
7 |
67,55 |
| 18. |
Körös 50 |
Alföldi Turista Egyesület, Mezőberény |
8 |
66,72 |
| 19. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
9 |
65,39 |
| 20. |
Börzsönyi Vulkántúra |
Börzsöny Akciócsoport, Duna-Ipoly Nemzeti Park |
7 |
65,16 |
| 1. |
Bartina |
Ifjúsági Unió Szekszárd |
12 |
82,63 |
| 2. |
Tenkes |
Dráva Természetbarát Sport Egyesület |
8 |
76,03 |
| 3. |
Szurdok |
Útvonalkövetők Klubja |
10 |
74,88 |
| 4. |
Karancs-Medves |
Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség |
15 |
74,06 |
| 5. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
20 |
73,69 |
| 6. |
Gyepű |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
9 |
73,06 |
| 7. |
Andezit 30 |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
12 |
72,74 |
| 8. |
No, megállj csak! Less Nándor emléktúra |
Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesület |
19 |
68,50 |
| 9. |
Mátrai Csillagok Éjszakai teljesítménytúra |
Kékes Turista Egyesület |
9 |
68,17 |
| 10. |
Vasas Maraton |
Vasas SC Természetbarát Szakosztály |
10 |
67,70 |
| 11. |
Téli Mecsek |
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület |
10 |
67,12 |
| 12. |
Mátra |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
20 |
66,87 |
| 13. |
Börzsönyi Vulkántúra |
Börzsöny Akciócsoport |
11 |
66,53 |
| 14. |
Bujáki Kikelet |
Buják, Bokor, Kutasó községek Önkormányzata, Magyar Turista szerkesztősége |
14 |
64,85 |
| 15. |
Kincsem - Aranyszarvas |
Tápiószelei Természetbarát Klub |
16 |
63,70 |
| 16. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
17 |
63,52 |
| 17. |
Piros |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
18 |
62,76 |
| 18. |
Budai-hegység távoli csúcsai |
Regnum Marianum Sport Egyesület |
8 |
61,89 |
| 19. |
Írottkő 70 |
Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület |
13 |
61,30 |
| 20. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
15 |
58,81 |
| 1. |
Lemaradás |
Rákoskerti Lemaradás TSSZE |
5 |
82,99 |
| 2. |
Kincsem - Aranyszarvas |
Tápiószelei Természetbarát Klub |
4 |
76,16 |
| 3. |
Mátrai tánc |
Szigethalmi TE. |
6 |
75,30 |
| 4. |
Hó-Fejérke |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
9 |
75,15 |
| 5. |
Ozorai Pipo |
Cserhát Baráti Társaság |
4 |
74,08 |
| 6. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
6 |
73,03 |
| 7. |
Tanúhegyek nyomában |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
10 |
71,31 |
| 8. |
Magyar-Szlovák határon át - Förster Kálmán emléktúra |
Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség |
5 |
70,70 |
| 9. |
Budai-hegység távoli csúcsai |
Regnum Marianum Sport Egyesület |
5 |
69,87 |
| 10. |
Olimpiai túra |
Kékes Turista Egyesület |
6 |
69,77 |
| 11. |
Csepel |
Szigethalmi TE. |
6 |
68,97 |
| 12. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
9 |
67,63 |
| 13. |
Gyepű |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
7 |
66,81 |
| 14. |
Vasas Maraton |
Vasas SC Természetbarát Szakosztály |
8 |
64,8 |
| 15. |
Lábatlan |
Teljesítménytúrázók Társasága |
8 |
64,24 |
| 16. |
Papi Pipa |
Dél-Zselic Természetbarát Klub |
4 |
61,59 |
| 17. |
Piros |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
10 |
61,41 |
| 18. |
Bia 25 |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
60,70 |
| 19. |
Budai Trapp |
Budapesti Természetbarát Sportszövetség |
4 |
58,43 |
| 20. |
Tortúra kör (Eger) |
Egri Testedző Klub |
4 |
58,12 |
| 1. |
Bakonyi Barangolás |
Ösvénytaposó Baráti Társaság |
8 |
91,16 |
| 2. |
Mecsek 1800 |
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület |
7 |
89,41 |
| 3. |
Andezit 30 |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
17 |
86,56 |
| 4. |
3x50, Szántó 50 |
Teljesítménytúrázók Társasága |
7 |
83,01 |
| 5. |
No, megállj csak! |
Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesület |
8 |
82,90 |
| 6. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
15 |
82,02 |
| 7. |
Téli Mecsek |
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület |
9 |
81,76 |
| 8. |
Mátra |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
15 |
81,45 |
| 9. |
Börzsöny Vulkántúra |
Börzsöny Akciócsoport |
7 |
79,34 |
| 10. |
Pilis-Vörös-Vár |
Teljesítménytúrázók Társasága |
13 |
76,24 |
| 11. |
Pásztó |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
18 |
71,92 |
| 12. |
Tátralátó 30 |
Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség |
13 |
71,51 |
| 13. |
Baranyától-Tolnáig |
Hétdomb Természetbarát Szövetség |
7 |
70,58 |
| 14. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
14 |
70,40 |
| 15. |
Budai-hegység távoli csúcsai |
Regnum Marianum Sport Egyesület |
12 |
69,97 |
| 16. |
Mátrai tánc |
Szigethalmi TE. |
12 |
68,42 |
| 17. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
19 |
67,22 |
| 18. |
Tenkes |
Dráva Természetbarát Sport Egyesület |
11 |
67,02 |
| 19. |
Karancs-Medves |
Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség |
10 |
65,85 |
| 20. |
Lábatlan |
Teljesítménytúrázók Társasága |
11 |
65,19 |
| 1. |
Mecsek 1800 |
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület |
7 |
0,904 |
| 2. |
Őrség, Vend-vidék |
Teljesítménytúrázók Társasága |
13 |
0,829 |
| 3. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
12 |
0,798 |
| 4. |
Csepel |
Szigethalmi TE. |
10 |
0,755 |
| 5. |
Bükki Kilátások |
Egri Spartacus TFSE Természetjáró Szakosztály |
11 |
0,733 |
| 6. |
Palóc |
Ipoly-vidéki Természetjáró Egyesület |
8 |
0,725 |
| 7. |
Pásztó |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
11 |
0,721 |
| 8. |
Gyepű |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
10 |
0,712 |
| 9. |
Szent László |
Pásztói Szabadidő Sportegyesület |
11 |
0,695 |
| 10. |
80 éve város Salgótarján |
Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség |
9 |
0,694 |
| 11. |
Tanuhegyek nyomában |
"Velinszky László" Természetjáró Sportcsoport |
14 |
0,693 |
| 12. |
Pilis-Vörös-Vár |
Teljesítménytúrázók Társasága |
10 |
0,688 |
| 13. |
Írottkő |
Thirring Gusztáv Természetbarát Egyesület |
9 |
0,680 |
| 14. |
Szondi |
Rákoskerti Lemaradás TSSZE |
11 |
0,673 |
| 15. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
9 |
0,661 |
| 16. |
Budai-hegység távoli csúcsai |
Regnum Marianum Sport Egyesület |
8 |
0,651 |
| 17. |
Vasas Maraton |
Vasas SC Természetbarát Szakosztálya |
10 |
0,647 |
| 18. |
Tenkes |
Dráva Természetbarát Sport Egyesület |
10 |
0,647 |
| 19. |
Téli Mecsek |
Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület |
11 |
0,636 |
| 20. |
Kozma |
Pénzintézetek Vértes Meteor SE Székesfehérvár |
7 |
0,629 |
| 1. |
Mátrai Tánc |
Szigethalmi TE |
15 |
0,810 |
| 2. |
Tanuhegyek nyomában |
Velinszky Természetjáró Sportcsoport |
16 |
0,804 |
| 3. |
Téli Mecsek |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
6 |
0,776 |
| 4. |
No, megállj csak! |
Csavar-go Klub |
6 |
0,775 |
| 5. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
6 |
0,760 |
| 6. |
Cserhát |
Cserhát Baráti Társaság |
7 |
0,720 |
| 7. |
3x50 |
Óbudai Ravaszfa, Teljesítménytúrázók Társasága |
6 |
0,719 |
| 8. |
Fehér-Vár-Palota |
Velinszky Természetjáró Sportcsoport |
13 |
0,712 |
| 9. |
Palóc |
Ipoly-vidéki Természetjáró Egyesület |
6 |
0,674 |
| 10. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
7 |
0,668 |
| 11. |
Töki Tökölő |
"Vándorkedv" Túra Egylet |
7 |
0,655 |
| 12. |
Mátrabérc 2001 |
Hanák Kolos TE |
8 |
0,629 |
| 13. |
Gyermekvasút nyomában |
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút |
7 |
0,603 |
| 14. |
Bia 25 |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
0,596 |
| 15. |
Juliánus |
Ferencvárosi Természetbarát Egyesület |
6 |
0,594 |
| 16. |
Kevély Körüli Kevergés |
Ösvénytaposó Baráti Társaság |
12 |
0,589 |
| 17. |
Csepel |
Szigethalmi TE. |
6 |
0,588 |
| 18. |
Tátralátó |
Crocus TK |
8 |
0,578 |
| 19. |
Lemaradás |
Rákoskerti Lemaradás TSSZE |
6 |
0,568 |
| 20. |
Rákóczi |
Miskolci Vasutas TE |
7 |
0,557 |
| 1. |
Mátrai Tánc |
Szigethalmi TE |
17 |
0,936 |
| 2. |
Corvin János Emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
13 |
0,894 |
| 3. |
No, megállj csak! |
Csavar-go Klub, Cserépfalu Önkormányzata |
17 |
0,887 |
| 4. |
Tanuhegyek nyomában |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
14 |
0,826 |
| 5. |
Lefagysz 55 |
Cserhát Baráti Társaság |
8 |
0,814 |
| 6. |
Téli Mecsek |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
12 |
0,783 |
| 7. |
PITE 30 |
Pécsi Ifjúsági Természetbarát Egysület |
8 |
0,781 |
| 8. |
3x50 |
Teljesítménytúrázók Társasága |
8 |
0,780 |
| 9. |
Bakonyi Mikulás |
Teljesítménytúrázók Társasága |
20 |
0,780 |
| 10. |
Szent István Emléktúra |
Szigethalmi TE, Lemaradás TSSZE |
18 |
0,771 |
| 11. |
Körös |
SDSE Vasutas Természetjáró Szakosztály |
12 |
0,763 |
| 12. |
Kincsem |
Tápiószelei Természetbarát Klub |
8 |
0,754 |
| 13. |
Lemaradás |
Lemaradás TSSZE |
16 |
0,739 |
| 14. |
Szén-patak |
Oxigén Természetjáró SE |
8 |
0,722 |
| 15. |
Csepel 25 |
Szigethalmi TE |
9 |
0,690 |
| 16. |
Fehér-Vár-Palota |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
21 |
0,688 |
| 17. |
Kevély Körüli Kevergés |
Ösvénytaposó Baráti Társaság |
15 |
0,662 |
| 18. |
Ozorai Pipo |
Cserhát Baráti Társaság |
13 |
0,641 |
| 19. |
Vértes 50 |
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség |
10 |
0,595 |
| 20. |
Cserhát 50 |
Cserhát Baráti Társaság |
12 |
0,589 |
| 1. |
Szondi emléktúra |
Szigethalmi TE, Lemaradás TSSZE |
8 |
0,871 |
| 2. |
No, megállj csak! |
Kék bolygó Egyesület |
17 |
0,831 |
| 3. |
Mátrai tánc |
Szigethalmi TE |
10 |
0,772 |
| 4. |
Corvin János emléktúra |
Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre |
15 |
0,756 |
| 5. |
Ozorai Pipo |
Cserhát Baráti Társaság |
11 |
0,749 |
| 6. |
Írottkő 70 |
Thirring Gusztáv TE |
15 |
0,747 |
| 7. |
Töki tökölő |
Teljesítménytúrázók Társasága |
8 |
0,742 |
| 8. |
Téli Mecsek |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
9 |
0,739 |
| 9. |
Tihany 30 |
Bártfai László, Csiba Ágoston |
8 |
0,716 |
| 10. |
Piros 50 |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
12 |
0,713 |
| 11. |
Kisgyóni 8-as |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
7 |
0,700 |
| 12. |
Bia 25 |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
0,698 |
| 13. |
Mecsek 1800 |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
9 |
0,690 |
| 14. |
BUÉK 20 |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
10 |
0,688 |
| 15. |
Csepel 25 |
Szigethalmi TE |
14 |
0,686 |
| 16. |
Tanúhegyek |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
10 |
0,683 |
| 17. |
Lefagysz 40 |
BTK Bakony Barátai Turisztikai Szakosztálya |
12 |
0,672 |
| 18. |
Lemaradás |
Lemaradás TSSZE |
20 |
0,601 |
| 19. |
Fehér-Vár-Palota |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
22 |
0,591 |
| 20. |
ToJáS |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
8 |
0,552 |
| 1. |
Szondi emléktúra |
Szigethalmi TE, Lemaradás TSSZE |
6 |
0,960 |
| 2. |
3x50 |
Óbudai Ravaszfa |
8 |
0,953 |
| 3. |
Ozorai Pipo |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
0,943 |
| 4. |
Mátra 115 |
Önkéntes Tűzoltó, Sport és Polgárőr Egyesület |
7 |
0,918 |
| 5. |
No, megállj csak! |
Kék bolygó Egyesület |
8 |
0,857 |
| 6. |
Őrség |
Teljesítménytúrázók Társasága |
10 |
0,854 |
| 7. |
Csepel 25 |
Szigethalmi TE |
10 |
0,821 |
| 8. |
Írottkő 70 |
Thirring Gusztáv TE |
11 |
0,8197 |
| 9. |
Tihany 30 |
Bártfai László, Csiba Ágoston |
12 |
0,8193 |
| 10. |
Lemaradás |
Lemaradás TSSZE |
15 |
0,814 |
| 11. |
Kisgyóni 8-as |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
8 |
0,772 |
| 12. |
Keleti-Bakony 70 |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
9 |
0,764 |
| 13. |
Tortúra (Miskolc-Eger) |
Hámori Alpinsport Klub, Egri Testedző Klub |
7 |
0,756 |
| 14. |
Fehér-Vár-Palota |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
15 |
0,753 |
| 15. |
Kék-Balaton 94 |
Veszprém Városi Természetbarát Szövetség |
9 |
0,685 |
| 16. |
Piros 50 |
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete |
10 |
0,631 |
| 17. |
Bia 25 |
Cserhát Baráti Társaság |
10 |
0,574 |
| 18. |
Budai Trapp |
Budapesti Természetbarát Sportszövetség |
16 |
0,569 |
| 19. |
Töki tökölő |
Teljesítménytúrázók Társasága |
9 |
0,566 |
| 20. |
Mátrabérc '98 |
Hanák Kolos TE |
16 |
0,559 |
| 1. |
3x50 |
Óbudai Ravaszfa |
7 |
0,915 |
| 2. |
Körös |
SDSE Vasutas Természetjáró Szakosztály |
13 |
0,908 |
| 3. |
Írottkő 70 |
Thirring Gusztáv TE |
9 |
0,879 |
| 4. |
Csepel 25 |
Szigethalmi TE |
17 |
0,863 |
| 5. |
Őrség |
Teljesítménytúrázók Társasága |
10 |
0,855 |
| 6. |
Keleti-Bakony 70 |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
7 |
0,844 |
| 7. |
Szondi Emléktúra |
Szigethalmi TE, Lemaradás TSSZE |
10 |
0,833 |
| 8. |
No, megállj csak! |
Kék bolygó Egyesület |
9 |
0,833 |
| 9. |
Mátra 115 |
Önkéntes Tűzoltó, Sport és Polgárőr Egy., Kékesi Sas Téli- és Sz. Egy. |
8 |
0,819 |
| 10. |
Deák 70 |
Söjtör SE Természetjáró Szakosztály |
10 |
0,809 |
| 11. |
Szuadó |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
9 |
0,781 |
| 12. |
Mátrabérc '97 |
Hanák Kolos TE |
20 |
0,775 |
| 13. |
BEAC Maxi |
Téry Ödön TBT |
10 |
0,766 |
| 14. |
Lemaradás |
Lemaradás TSSZE |
21 |
0,747 |
| 15. |
Pásztó 50 |
Cserhát Baráti Társaság |
9 |
0,723 |
| 16. |
Karancs-Medves |
Nógrád-Megyei Természetbarát Szövetség |
10 |
0,709 |
| 17. |
Fehér-Vár-Palota |
Velinszky László Ált. Isk. Tj. Sportcsoportja |
17 |
0,678 |
| 18. |
Téli Mecsek |
Fekete Bárány Természetjáró Egyesület |
10 |
0,670 |
| 19. |
Lefagysz 40 |
BTK Bakony Barátai Turisztikai Szakosztálya |
12 |
0,656 |
| 20. |
Sajgó 50 |
Petrik ODK |
13 |
0,652 |
(helyezés, túra neve, rendező, szavazók száma, pontszám)
- Az év teljesítménytúrázója elismerő cím keletkezése, célja és meghatározása
- A hazai teljesítménytúrázás népszerűsítése érdekében az 1995. évben a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) megalapította "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet, melyet az 1997. évtől a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) vett át.
- Az elismerő cím és a díjak célja a gyalogos teljesítménytúrázásban elért nagyobb teljesítmények méltó elismerése, még nagyobb eredményekre és ezáltal az egészséges életmódra való ösztönzés.
- Az elismerő címet és a díjakat megszerezheti bármely teljesítménytúrázó. Az elismerő cím és a díjak megszerzésére a kiírásban rögzített feltételek teljesítése jogosít.
- Az elismerő címért és a díjakért való indulás lehetőségének módjai és feltételei
- Az elismerő címet és díjakat megszerezheti bármely teljesítménytúrázó, aki e szándékát írásban, vagy elektronikus úton tudatja a TTT elnökségével, a tárgyévet követő év január 31-éig.
- A pályázó írásnak tartalmaznia kell a résztvevő nevét, levelezési címét, születési dátumát (év, hónap, nap), a tárgyévben teljesített túrákat, a megtett távjukat, szintadataikat és a teljesítésük dátumát. Megadható a túrázó telefonos, és elektronikus elérhetősége, illetve sportegyesületének neve (amennyiben ez utóbbit az eredménylistában szeretné feltüntetni. [A pályázat benyújtásához ajánljuk a TTT honlapjáról letölthető, illetve a TTT elnökségétől személyesen, vagy postai úton igényelhető, erre a célra szolgáló formanyomtatvány kitöltését.]
- A benyújtott túrák hitelességének igazolását nem kell mellékelni, de a TTT elnöksége kérheti azt, az igazolófüzet és az oklevél fénymásolatának megküldésével, vagy bemutatásával. Külföldi teljesítménytúrák esetén szükséges a jelentkezés mellé a teljesítés dokumentumainak (illetve másolatainak) csatolása.
- Minden pályázatát benyújtó teljesítménytúrázó emléklapot kap.
- Az elismerő cím és a díjak megszerzésének feltételei
- "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet és a díjakat a ténylegesen elért teljesítmények díjazásaként kell megítélni.
- A teljesítménytúrázókat hat kategóriába kell sorolni:
Gyermek, Ifjúsági, Felnőtt I., Felnőtt II., Senior I. és Senior II.
- Gyermek kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig a 14. évüket még nem töltötték be.
- Ifjúsági kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig a 14. évüket már betöltötték, de a 21. évüket még nem töltötték be.
- Felnőtt I. kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig a 21. évüket már betöltötték, de a 36. évüket még nem töltötték be.
- Felnőtt II. kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig a 36. évüket már betöltötték, de az 50. évüket még nem töltötték be.
- Senior I. kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig az 50. évüket már betöltötték, de a 60. évüket még nem töltötték be.
- Senior II. kategóriába tartoznak azok a teljesítménytúrázók, akik a tárgyév június 30-ig a 60. évüket már betöltötték.
- Abban az esetben, ha az egyes kategóriákban legalább három női pályázó van, azok azonos korkategóriákban, de nemenkénti megkülönböztetésben kerülnek díjazásra.
- Az indulók összetételétől függően nemenkénti kategóriánként az első három helyezett kerül díjazásra. A díjazottak a nemet, a kategóriát és a helyezést feltüntető díjazást kapnak.
- Az elismerő cím és a díjak elnyerésének alapja a tárgyévben, rendezője által teljesítettnek igazolt gyalogos teljesítménytúrák összes pontszáma. A pontszámítás alapja a következő: kilométerenként 1 pont, 100 méter szintemelkedésenként 1,5 pont.
- A különböző kategóriák teljesítményének összehasonlítás érdekében a III./5. pont alapján kapott pontszámot kategóriánként más súlyszorzó illeti: Felnőtt I. x1,00, Ifjúsági x1,10, Felnőtt II. x1,10, Senior I. x1,15, Senior II. x1,20, Gyermek x1,25.
(1997-2001 között a kategóriák, a pontszámítás és a szorzók is eltérőek voltak.)
- A különböző kategóriák első helyezettei közül a legmagasabb pontszámot elért nő és férfi megnyeri "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet, a vele járó serleggel, vándorserleggel, kitűzővel és oklevéllel együtt.
- Pontegyenlőség esetén több azonos díjazás kerül odaítélésre.
- A vándorserleget évente tovább kell adni a következő évi elismerő címet elnyerő teljesítménytúrázónak. A kitűző és az oklevél örök emlékként a díjazottnál marad. Ha valamelyik teljesítménytúrázó bármely évben kategóriától függetlenül, harmadszor elnyer egy vándorserleget, véglegesen megtarthatja.
- Az elismerő cím és a díjak megítélése és átadása
- Az elismerő cím és a díjak odaítélése a TTT elnökségének feladata. A pontok kiszámítása a TTT elnökségének hatásköre. Egy adott teljesítménytúrát minden teljesítménytúrázónak csak azonos mértékben lehet beszámítani. A pontszámítás mindenkor a rendelkezésre álló leghitelesebb szint és távadatok alapján történik.
- Egy teljesítménytúrát csak a megrendezése napján történő teljesítésnél lehet beszámítani. A rendezői bejáráson való teljesítés is elfogadható, amennyiben a pályázó részt vett a túra megrendezésében.
- Teljesítménytúra minden olyan nyílt rendezvény, amit a rendezője így nevez, és a TTT-n keresztül (az éves eseménynaptárban, és/vagy a TTT honlapján is) hirdeti a rendezvényt. Külföldi túrák esetén nem feltétel a TTT-n keresztül való meghirdetés, de feltétel a túra nyílt jellege és a hazai teljesítménytúrákhoz történő lebonyolítása. Kombinált teljesítménytúrák esetén csak a gyalogos résztávok számolhatók el. Gyalogos teljesítménytúra közben közlekedési eszközzel megtett távok nem számolhatóak el. Egy túranapon több teljesítménytúra, vagy résztáv is teljesíthető, ha azokat időben egymás után teljesítették. Nem számolhatóak el teljesítménytúraként a kötetlen útvonalú csillagtúrák, túlélőversenyek és tájékozódási túraversenyek. Futó, terepfutó versenyek csak akkor számolhatóak el, ha azok teljesítménytúraként is teljesíthetőek a teljesítménytúráknál szokásos szintidővel. Egy teljesítménytúra elszámolhatóságáról a TTT elnöksége dönt az eredmény kihirdetése előtt, a döntést honlapján nyilvánosságra hozza.
- A díjak átadására a tárgyévet követő évben kerül sor a TTT éves közgyűlésén, ünnepélyes keretek között.
- Az elismerő cím és a díjak elismertjeit az átadásuk időpontjairól és helyszínéről a TTT elnöksége írásban értesíti.
- Jogorvoslati lehetőség
- Az igazságtalannak vélt eredmények elleni óvást, a hivatalos eredményhirdetést követő 15. napig van lehetőség benyújtani. Ezt a TTT elnökségéhez írásban kell eljuttatni.
- A hivatalos eredmények ellen benyújtott óvásról a TTT elnökségének újabb 15 napon belül döntést kell hoznia és döntéséről az érintett feleket írásban kell értesítenie.
- Ha a hivatalos eredményhirdetést követő 15. napig nem érkezik kérelem a határozat felülvizsgálatára, az eredményt később nem lehet megváltoztatni.
- Az elismerő cím és a díjak nyerteseiről szóló határozat formája, megismerésének lehetősége, közzététele
- Az elismerő címről és a díjakról szóló határozat korosztályonkénti, illetve nemenkénti csoportosításban, helyezésük sorrendjében tartalmazza a pályázatokat pontszámaikkal, valamint a megtett kilométerekkel és szintemelkedéssel együtt. A határozat kiemeli a csoportjában díjazott első három legtöbb pontszámot elért teljesítménytúrázót. Tartalmazza még a kategóriák miatti összehasonlítás által kapott eredményt, "Az év teljesítménytúrázója" elismerő cím férfi és női győztesét.
- A határozatát követően a TTT elnöksége azt, a következőként megjelenő "Teljesítménytúrák itthon és külföldön" kiadványában, valamint a honlapján közzéteszi.
- A határozatáról a TTT elnöksége bárkinek információt ad, aki ezen igényét jelzi feléjük.
Minden teljesítménytúrázónak sikeres túrázást kíván a TTT Elnöksége!
2007. június 26.
A fenti kiírás 2007. tárgyévtől lép életbe.
| | Díjazottak, 2007. |
| | Díjazottak, 2006. |
| | Díjazottak, 2005. |
| | Díjazottak, 2004. |
| | Díjazottak, 2003. |
| | Díjazottak, 2002. |
| | Díjazottak, 2001. |
| | Díjazottak, 2000. |
| | Díjazottak, 1999. |
| | Díjazottak, 1998. |
| | Díjazottak, 1997. |
| | Díjazottak, 1996. |
| | Díjazottak, 1995. |
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1993.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Luca | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 188 |
| 2. | Cserni Lilla | - | 119 (pont: 238) |
| 3. | Véha Dóra | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 137 (pont: 225) |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1993.07.01 és utána) |
| 1. | Németh Norbert | - | 1059 (pont: 1895) |
| 2. | Farkas Tamás | - | 1079 (pont: 1861) |
| 3. | Osztényi Miklós | Démász Elektromos SE | 721 |
| |
| Ifjúsági lány kategória: 14-21 év között (1986.07.01 - 1993.06.30 között) |
| 1. | Maróti Boglárka | - | 1786 |
| 2. | Siska Dóra | - | 1080 |
| 3. | Vidács Krisztina | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 576 |
| |
| Ifjúsági fiú kategória: 14-21 év között (1986.07.01 - 1993.06.30 között) |
| 1. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 3623 |
| 2. | Márton Dániel | Galga Természetbarát Egyesület | 3314 |
| 3. | Pető Attila | - | 3194 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1971.07.01 - 1986.06.30 között) |
| 1. | Németh Ibolya | Budapest II. kerület Területi SK | 3888 |
| 2. | Kovács Beáta | Vasas SC | 3007 |
| 3. | Szilágyi Anita | - | 1635 |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1971.07.01 - 1986.06.30 között) |
| 1. | Sali Gábor | - | 3923 |
| 2. | Pető Sándor | Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület | 3098 |
| 3. | Szalay Zsolt | Teljesítménytúrázók Társasága | 2557 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1957.07.01 - 1971.06.30 között) |
| 1. | Wittner Csilla | - | 3090 |
| 2. | László Szilvia | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 2401 |
| 3. | Hollós Izabella | - | 2193 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1957.07.01 - 1971.06.30 között) |
| 1. | Kovács Károly | Hegyek Vándorai TE | 3375 |
| 2. | Börcsök András | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 2931 |
| 3. | Siményi Miklós | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 2894 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1947.07.01 - 1957.06.30 között) |
| 1. | Szabó Mária | Lokomotív Turista Egyesület | 2415 |
| 2. | Tóth Ildikó Ilona | Teljesítménytúrázók Társasága | 1764 |
| 3. | Cziráki Ágota | - | 1541 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1947.07.01 - 1957.06.30 között) |
| 1. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 2670 (pont: 4626) |
| 2. | Bell Sándor | - | 2595 (pont: 4377) |
| 3. | Kulcsár József | - | 2705 (pont: 4316) |
| |
| Senior II. női kategória: 60 év felett (1947.06.30 és előtte) |
| 1. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 2601 |
| 2. | Stefanovits Mária | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 317 |
| 3. | Stefanovits Judit | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 256 |
| |
| Senior II. férfi kategória: 60 év felett (1947.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | Lokomotív Turista Egyesület | 2464 |
| 2. | Czékli Béla | - | 2306 |
| 3. | Törék István | Olajipari Természetbarát SE | 1752 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2007. évben női kategóriában Németh Ibolya, férfi kategóriában Őrsi Bálint érdemelték ki.
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1992.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Zita | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 272 |
| 2. | Petrovics Pálma | Galga Természetbarát Egyesület | 254 |
| 3. | Bolbás Nikolett | Galga Természetbarát Egyesület | 158 |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1992.07.01 és utána) |
| 1. | Pászti Márk | Galga Természetbarát Egyesület | 731 |
| 2. | Farkas Tamás | - | 653 |
| 3. | Osztényi Miklós | Démász Elektromos SE | 637 |
| |
| Ifjúsági lány kategória: 14-21 év között (1985.07.01 - 1992.06.30 között) |
| 1. | Oravecz Mária | Galga Természetbarát Egyesület | 1404 |
| 2. | Siska Dóra | - | 1239 |
| 3. | Maróti Boglárka | - | 872 |
| |
| Ifjúsági fiú kategória: 14-21 év között (1985.07.01 - 1992.06.30 között) |
| 1. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 4491 |
| 2. | Szendrei Ferenc | - | 2998 |
| 3. | Márton Dániel | Galga Természetbarát Egyesület | 2201 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1970.07.01 - 1985.06.30 között) |
| 1. | Pavuk Adriána | - | 3673 |
| 2. | Kovács Beáta | Vasas SC | 3255 (pont: 4900) |
| 3. | Németh Ibolya | Budapest II. kerület Területi SK | 3282 (pont: 4545) |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1970.07.01 - 1985.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Teljesítménytúrázók Társasága | 4265 |
| 2. | Pető Sándor | Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület | 3429 |
| 3. | Kovács Károly | Hegyek Vándorai TE | 3319 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1956.07.01 - 1970.06.30 között) |
| 1. | László Szilvia | Tatabányai Sport Club | 2116 |
| 2. | Nyika Lászlóné | - | 1658 |
| 3. | Varga Éva | - | 1461 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1956.07.01 - 1970.06.30 között) |
| 1. | Hantosi Zsolt | Budai Motor Klub | 5551 |
| 2. | Börcsök András | Tatabányai Sport Club | 2978 |
| 3. | Siményi Miklós | - | 2703 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1946.07.01 - 1956.06.30 között) |
| 1. | Szabó Mária | Lokomotív Turista Egyesület | 2262 |
| 2. | Hevér Éva | Teljesítménytúrázók Társasága | 1459 |
| 3. | Tóth Ildikó Ilona | Teljesítménytúrázók Társasága | 1410 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1946.07.01 - 1956.06.30 között) |
| 1. | Pintér András | Teljesítménytúrázók Társasága | 2115 |
| 2. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 1896 |
| 3. | Corradi Surd | - | 1382 |
| |
| Senior II. női kategória: 60 év felett (1946.06.30 és előtte) |
| 1. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 1726 |
| 2. | Stefanovits Mária | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 286 |
| 3. | Stefanovits Judit | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 264 |
| |
| Senior II. férfi kategória: 60 év felett (1946.06.30 és előtte) |
| 1. | Czékli Béla | - | 2601 |
| 2. | Lévay Béla | Lokomotív Turista Egyesület | 2237 |
| 3. | Szemkeő Ferenc | Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Székesfehérvár | 1753 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2006. évben női kategóriában Pavuk Adriána, férfi kategóriában Hantosi Zsolt érdemelték ki.
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1991.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Zita | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 379 |
| 2. | Wehner Luca | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 280 |
| 3. | Petrovics Pálma | Galga Természetbarát Egyesület | 271 |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1991.07.01 és utána) |
| 1. | Kozma Benedek, ifj. | Teljesítménytúrázók Társasága | 1127 |
| 2. | Osztényi Miklós | Démász Elektromos SE | 700 |
| 3. | Farkas Tamás | - | 488 |
| |
| Ifjúsági lány kategória: 14-21 év között (1984.07.01 - 1991.06.30 között) |
| 1. | Barta Zsuzsanna | Szilágyi Erzsébet Gimnázium Természetjáro Szakosztály | 1759 |
| 2. | Oravecz Mária | Galga Természetbarát Egyesület | 1738 |
| 3. | Siska Dóra | - | 715 |
| |
| Ifjúsági fiú kategória: 14-21 év között (1984.07.01 - 1991.06.30 között) |
| 1. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 4149 |
| 2. | Kelemen Zoltán | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 2715 |
| 3. | Cserháti Balázs | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 886 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1969.07.01 - 1984.06.30 között) |
| 1. | Végh Katalin | Magyarországi Kárpát Egyesület | 2402 |
| 2. | Kovács Beáta | Vasas SC | 2155 |
| 3. | Németh Ibolya | - | 1627 |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1969.07.01 - 1984.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Teljesítménytúrázók Társasága | 3730 |
| 2. | Pető Sándor | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 3074 |
| 3. | Kovács Károly | Teljesítménytúrázók Társasága | 2603 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1955.07.01 - 1969.06.30 között) |
| 1. | Varga Éva | - | 1394 |
| 2. | László Szilvia | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 1211 |
| 3. | Lestyán Jánosné | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 1209 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1955.07.01 - 1969.06.30 között) |
| 1. | Börcsök András | Teljesítménytúrázók Társasága | 2746 |
| 2. | Siményi Miklós | - | 2560 |
| 3. | Szabó István Vilmos | Teljesítménytúrázók Társasága | 2099 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1945.07.01 - 1955.06.30 között) |
| 1. | Hevér Éva | Teljesítménytúrázók Társasága | 1632 (pontszám: 2699) |
| 2. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 1745 (pontszám: 2671) |
| 3. | Tóth Ildikó Ilona | - | 1510 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1945.07.01 - 1955.06.30 között) |
| 1. | Czékli Béla | - | 2535 |
| 2. | Komoróczki András | Kőbányai Barangolók SE | 2228 |
| 3. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 2125 |
| |
| Senior II. kategória: 60 év felett (1945.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Királyháza Természetbarát Társaság | 2164 |
| 2. | Szemkeő Ferenc | Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Székesfehérvár | 1559 |
| 3. | Törék István | Teljesítménytúrázók Társasága | 1346 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2005. évben női kategóriában Végh Katalin, férfi kategóriában Őrsi Bálint érdemelték ki.
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1990.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Zita | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 523.66km (súlyozott:895 pont) |
| 2. | Fodor Kinga | - | 524.98km (súlyozott:870 pont) |
| 3. | Siska Veronika | - | 459 |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1990.07.01 és utána) |
| 1. | Kozma Benedek, ifj. | Teljesítménytúrázók Társasága | 976 |
| 2. | Kocziha Dávid | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 437 |
| 3. | Wehner Kornél | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 306 |
| |
| Ifjúsági lány kategória: 14-21 év között (1983.07.01 - 1990.06.30 között) |
| 1. | Oravecz Mária | Galga Természetbarát Egyesület | 1058 |
| 2. | Siska Dóra | - | 591 |
| 3. | Kovács Ibolya | Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület | 420 |
| |
| Ifjúsági fiú kategória: 14-21 év között (1983.07.01 - 1990.06.30 között) |
| 1. | Kiss Péter | Kékes Turista Egyesület | 3911 |
| 2. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 3847 |
| 3. | Kelemen Zoltán | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 1737 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1968.07.01 - 1983.06.30 között) |
| 1. | Végh Katalin | - | 2467 |
| 2. | Weltzné Pókos Zsuzsanna | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 1281 |
| 3. | Kovács Beáta | - | 1011 |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1968.07.01 - 1983.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület | 3250 |
| 2. | Pető Sándor | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 2839 |
| 3. | Gálfi Csaba | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2675 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1954.07.01 - 1968.06.30 között) |
| 1. | Takács Tiboldné | Teljesítménytúrázók Társasága | 1570 |
| 2. | László Szilvia | Tatabányai Sport Club Természetjáró Szakosztálya | 1210 |
| 3. | Lestyán Jánosné | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 883 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1954.07.01 - 1968.06.30 között) |
| 1. | Gazdag Tamás | Kékes Turista Egyesület | 2683 |
| 2. | Takács Tibold | Teljesítménytúrázók Társasága | 1653 (súlyozott:2573 pont) |
| 3. | Cserháti László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre (súlyozott:2535 pont) | 1698 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1944.07.01 - 1954.06.30 között) |
| 1. | Hevér Éva | Lokomotív Turista Egyesület | 1683 |
| 2. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 1394 |
| 3. | Szamosi Katalin | BKV Előre SC | 1028 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1944.07.01 - 1954.06.30 között) |
| 1. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 2318 |
| 2. | Sebestyén István dr. | Teljesítménytúrázók Társasága | 1764 |
| 3. | Csernai István | Szolnoki Közalkalmazott TTE | 1745 |
| |
| Senior II. kategória: 60 év felett (1944.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Királyháza Természetbarát Társaság | 2200 |
| 2. | Szemkeő Ferenc | Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Székesfehérvár | 1421 |
| 3. | Törék István | Teljesítménytúrázók Társasága | 1055 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2004. évben női kategóriában Végh Katalin, férfi kategóriában Kiss Péter sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1989.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Zita | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 845 |
| 2. | Szél Anita | Galga Természetbarát Egyesület | 629 |
| 3. | Bachstadt Ildikó | Nagy László Városi Művelődési Központ, Ajka | 567 |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1989.07.01 és utána) |
| 1. | Érchegyi Ádám | Teljesítménytúrázók Társasága | 1253 |
| 2. | Cserháti Balázs | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 1137 |
| 3. | Wehner Kornél | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 685 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1982.07.01 - 1989.06.30 között) |
| 1. | Kiss Péter | Kékes Turista Egyesület | 6281 |
| 2. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Eger | 6090 |
| 3. | Kerékgyártó Péter | Kékes Turista Egyesület | 3654 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1967.07.01 - 1982.06.30 között) |
| 1. | Végh Katalin | - | 3056 |
| 2. | Barcsa Valéria | BKV Előre SC | 2972 |
| 3. | Takács Tiboldné | Teljesítménytúrázók Társasága | 1838 |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1967.07.01 - 1982.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 5239 |
| 2. | Pető Sándor | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 4075 |
| 3. | Nagy Tamás | BKV Előre SC | 2697 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1953.07.01 - 1967.06.30 között) |
| 1. | Fehér Ágnes dr. | "Margita 344,2" Turisztikai és Sport Egyesület | 1991 |
| 2. | Zahoránné J. Edit | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 1355 |
| 3. | Nagyné Balog Erzsébet | Teljesítménytúrázók Társasága | 1299 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1953.07.01 - 1967.06.30 között) |
| 1. | Gazdag Tamás | Kékes Turista Egyesület | 5098 |
| 2. | Cserháti László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 3081 |
| 3. | Csernai István | Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egy. | 2754 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1943.07.01 - 1953.06.30 között) |
| 1. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 2469 |
| 2. | Hevér Éva | Lokomotív Turista Egyesület | 2359 |
| 3. | Szamosi Katalin | BKV Előre SC | 1450 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1943.07.01 - 1953.06.30 között) |
| 1. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 4578 |
| 2. | Árvai István | Lokomotív Turista Egyesület | 2768 |
| 3. | Kurinszki József | BKV Előre SC | 2545 |
| |
| Senior II. kategória: 60 év felett (1943.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Királyháza Természetbarát Társaság | 3905 |
| 2. | Szemkeő Ferenc | Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Székesfehérvár | 2616 |
| 3. | Utasi János | Teljesítménytúrázók Társasága | 1825 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2003. évben női kategóriában Végh Katalin, férfi kategóriában Kiss Péter sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1988.07.01 és utána) |
| 1. | Oravecz Márta | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 870 |
| 2. | Wehner Zita | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 745 |
| 3. | Raffai Mariann | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 517 |
| |
| Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1988.07.01 és utána) |
| 1. | Cserháti Balázs | - | 908 |
| 2. | Lestyán János ifj. | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 622 |
| 3. | Wehner Kornél | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 477 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1981.07.01 - 1988.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 4729 |
| 2. | Kerékgyártó Péter | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 3205 |
| 3. | Őrsi Bálint | Szentgyörgyi Albert Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. | 2686 |
| |
| Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1966.07.01 - 1981.06.30 között) |
| 1. | Végh Katalin | - | 3097 |
| 2. | Barcsa Valéria | - | 2264 |
| 3. | Takács Tiboldné | Teljesítménytúrázók Társasága | 2264 |
| |
| Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1966.07.01 - 1981.06.30 között) |
| 1. | Takács Attila | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 3895 |
| 2. | Pető Sándor | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 3814 |
| 3. | Takács Tibold | Teljesítménytúrázók Társasága | 2668 |
| |
| Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1952.07.01 - 1966.06.30 között) |
| 1. | Fehér Ágnes dr. | "Margita 344,2" Turisztikai és Sport Egyesület | 1346 |
| 2. | Zahoránné J. Edit | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 550 |
| 3. | Vrbovszki Györgyné | Alföld Turista Egyesület, Mezőberény | 538 |
| |
| Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1952.07.01 - 1966.06.30 között) |
| 1. | Gazdag Tamás | - | 4682 |
| 2. | Cserháti László | - | 2246 |
| 3. | Szabó István Vilmos | Teljesítménytúrázók Társasága | 1848 |
| |
| Senior I. női kategória: 50-60 év között (1942.07.01 - 1952.06.30 között) |
| 1. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 3012 |
| 2. | Hevér Éva | Lokomotív Turista Egyesület | 2022 |
| 3. | Papp Lászlóné | Teljesítménytúrázók Társasága | 1321 |
| |
| Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1942.07.01 - 1952.06.30 között) |
| 1. | Wehner Géza | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 4174 |
| 2. | Kurinszki József | BKV Előre SC | 3050 |
| 3. | Keresztes Péter | BKV Előre SC | 2600 |
| |
| Senior II. kategória: 60 év felett (1942.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | Lokomotív Turista Egyesület | 3653 |
| 2. | Szemkeő Ferenc | Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Székesfehérvár | 1823 |
| 3. | Törék István | Teljesítménytúrázók Társasága | 1356 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2002. évben női kategóriában Végh Katalin, férfi kategóriában Hevér Gábor sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1987.07.01 és utána) |
| 1. | Wehner Vince | Szent Jakab Zarándok Egyesület | 2272,54270 |
| 2. | Hóka Nikolett | II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Galgahévíz | 1651,75200 |
| 3. | Raffai Mariann | II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Galgahévíz | 1057,36720 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1980.07.01 - 1987.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 4435,85620 |
| 2. | Andrási Gábor | Budapesti Természetbarát Kör Gyopár Szakosztály | 3813,22830 |
| 3. | Bauer Péter | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2464,35000 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1961.07.01 - 1980.06.30 között) |
| 1. | Nagy Attila | Budapesti Természetbarát Kör Gyopár Szakosztály | 3860,73000 |
| 2. | Pető Sándor | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 3066,18700 |
| 3. | Takács Tibold | Teljesítménytúrázók Társasága | 2648,75400 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1951.07.01 - 1961.06.30 között) |
| 1. | Gazdag Tamás | | 4008,80910 |
| 2. | Járosi László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 2780,16640 |
| 3. | Meskó János | Teljesítménytúrázók Társasága | 2695,49190 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1951.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Sportegyesület, Természetjáró Szakosztály | 6187,43620 |
| 2. | Hámori István | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 4893,37500 |
| 3. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 3744,86120 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2001. évben Lévay Béla sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1986.07.01 és utána) |
| 1. | Bizderi András | Pénzintézetek Meteor Sportegyesülete, Székesfehérvár | 3338,15850 |
| 2. | Vígh-Tarsonyi Gergő | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 1995,94800 |
| 3. | Márta Tibor | Sportcsarnok DSE Vasutas Tj. Szo., Mezőberény | 179,55000 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1979.07.01 - 1986.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 4980,67500 |
| 2. | Bauer Péter | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3040,85250 |
| 3. | Illés Bálint | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2585,23120 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1960.07.01 - 1979.06.30 között) |
| 1. | Toperczer András | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 4526,65000 |
| 2. | Marok Róbert | | 3583,30000 |
| 3. | Hegedűs Róbert | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2854,44500 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1950.07.01 - 1960.06.30 között) |
| 1. | Gazdag Tamás | | 3180,22720 |
| 2. | Kurinszki József | BKV Előre SC, Természetbarát Zöldsport Szo. | 2942,21170 |
| 3. | Járosi László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 1955,53590 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1950.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Sportegyesület, Természetjáró Szakosztály | 5135,11750 |
| 2. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 3277,09250 |
| 3. | Hámori István | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3134,88870 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2000. évben Lévay Béla sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1985.07.01 és utána) |
| 1. | Bizderi András | Pénzintézetek Meteor Sportegyesülete, Székesfehérvár | 2965,5261 |
| 2. | Csörgő Ákos | Pénzintézetek Meteor Sportegyesülete, Székesfehérvár | 1612,5291 |
| 3. | Vígh-Tarsonyi Gergő | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 1215,6561 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1978.07.01 - 1985.06.30 között) |
| 1. | Gálfi Csaba | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3993,0030 |
| 2. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 3714,6438 |
| 3. | Illés Bálint | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2648,6316 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1959.07.01 - 1978.06.30 között) |
| 1. | Toperczer András | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 3886,3500 |
| 2. | Hegedűs Róbert | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3333,3060 |
| 3. | Szuromi István | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 2454,1310 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1949.07.01 - 1959.06.30 között) |
| 1. | Járosi László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 1555,42790 |
| 2. | Hevér Éva | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 1502,56700 |
| 3. | Kurinszki József | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 1239,61370 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1949.06.30 és előtte) |
| 1. | Lévay Béla | MOM Sportegyesület, Természetjáró Szakosztály | 4592,1137 |
| 2. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület, Cicőke Szakosztály | 3989,2950 |
| 3. | Hámori István | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3655,5012 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet az 1999. évben Lévay Béla sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1984.07.01 és utána) |
| 1. | Bizderi András | Pénzintézetek Meteor Sportegyesülete, Székesfehérvár | 1251,5944 |
| 2. | Vígh-Tarsonyi Gergő | Hévízgyörki Természetbarát Egyesület | 997,2868 |
| 3-4. | Kerti Balázs | | 452,9236 |
| 3-4. | Posztl Péter | | 452,9236 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1977.07.01 - 1984.06.30 között) |
| 1. | Hevér Gábor | Lokomotív Turista Egyesület | 3011,5270 |
| 2. | Toplak József | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2411,3995 |
| 3. | Kimmel Péter | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 2079,2173 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1958.07.01 - 1977.06.30 között) |
| 1. | Toperczer András | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 4514,6750 |
| 2. | Papp Zsolt | Természetjáró Fiatalok Szövetsége | 3855,1310 |
| 3. | Hegedűs Róbert | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3429,1020 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1948.07.01 - 1958.06.30 között) |
| 1. | Hartmann Mihály | Teljesítménytúrázók Társasága | 3352,3844 |
| 2. | Árvai István | Lokomotív Turista Egyesület | 2031,9591 |
| 3. | Kurinszki József | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 1960,4751 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1948.06.30 és előtte) |
| 1. | Bodrogi László | Zöldút Természetjárók Egyesülete, Salgótarján | 3484,5625 |
| 2. | Várdai Lajosné | Lokomotív Turista Egyesület | 2962,1637 |
| 3. | Czékli Béla | Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete, Budapest | 2943,1637 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet az 1998. évben Toperczer András sporttárs érdemelte ki.
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1983.07.01 és utána) |
| 1. | Farkas Ákos | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 670,3425 |
| 2. | Márta Zoltán | Sportcsarnok DSE Vasutas Tj. Szo., Mezőberény | 534,1950 |
| 3. | Balogh Krisztián | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 507,7215 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1976.07.01 - 1983.06.30 között) |
| 1. | Toplak József | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3815,6160 |
| 2. | Kohán Balázs | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2702,0700 |
| 3. | Csiba Ágoston | Fekete Bárány Természetjáró Egyesület | 1870,3335 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1957.07.01 - 1976.06.30 között) |
| 1. | Toperczer András | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 4059,7600 |
| 2. | Tarnai Máté | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3243,0100 |
| 3. | Hegedűs Róbert | Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete | 3238,1000 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1947.07.01 - 1957.06.30 között) |
| 1. | Kurinszki József | Budapesti Közlekedési Részvénytársaság Zöldsport Szo. | 2563,0050 |
| 2. | Járosi László | Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre | 2382,9840 |
| 3. | Hartmann Mihály | Teljesítménytúrázók Társasága | 2281,2780 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1947.06.30 és előtte) |
| 1. | Czékli Béla | Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete, Budapest | 3161,8250 |
| 2. | Dévényi Zoltán | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2553,5375 |
| 3. | Lencsés Éva | Budapesti Természetbarát Központ Gyopár Szakosztály | 2025,4875 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet az 1997. évben Toperczer András sporttárs érdemelte ki.
| | | | Pontszám |
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1982.07.01 és utána) |
| 1. | Balogh László | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2108 |
| 2. | Lőrincz Mihály | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 1328 |
| 3. | Balogh Krisztián | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 569 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1975.07.01 - 1982.06.30 között) |
| 1. | Toplak József | Söjtör Sportegyesület Természetjáró Szakosztály | 3786 |
| 2. | Kohán Balázs | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 3378 |
| 3. | Toperczer András | egyéni | 3133 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1956.07.01 - 1975.06.30 között) |
| 1. | Egres Béla | Teljesítménytúrázók Társasága | 3840 |
| 2. | Horváth Zoltán | Közalkalmazott Természetjárók Turista Egyesülete, Szolnok | 2885 |
| 3. | Nád Béla | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2550 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1946.07.01 - 1956.06.30 között) |
| 1. | Csernai István | Közalkalmazott Természetjárók Turista Egyesülete, Szolnok | 4331 |
| 2. | Bodrogi László | Zöldút Természetjárók Egyesülete, Salgótarján | 2965 |
| 3. | Nagy Zoltán | Teljesítménytúrázók Társasága | 2912 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1946.06.30 és előtte) |
| 1. | Lencsés Éva | Budapesti Természetbarát Központ Gyopár Szakosztály | 3642 |
| 2. | Czékli Béla | Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete, Budapest | 3131 |
| 3. | Lakos Imréné | Pénzintézetek Meteor Sportegyesülete, Székesfehérvár | 2628 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet az 1996. évben Csernai István sporttárs érdemelte ki.
| | | | Pontszám |
| Gyermek kategória: 14 év alatt (1981.07.01 és utána) |
| 1. | Farkas Balázs | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 1405 |
| 2. | Balogh László | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 1380 |
| 3. | Halmos Erik | Rákoskeri Lemaradás Turisztikai Sport és Szabadidő Egyesület | 1172 |
| |
| Ifjúsági kategória: 14-21 év között (1974.07.01 - 1981.06.30 között) |
| 1. | Kohán Balázs | Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete | 2846 |
| 2. | Toplak József | Söjtör Sportegyesület Természetjáró Szakosztály | 2276 |
| 3. | Földi Roland | Rákoskeri Lemaradás Turisztikai Sport és Szabadidő Egyesület | 2162 |
| |
| Felnőtt I. kategória: 21-40 év között (1955.07.01 - 1974.06.30 között) |
| 1. | Nagy Zoltán | Budapesti Atlétikai Klub; Teljesítménytúrázók Társasága | 4201 |
| 2. | Egres Béla | Magyarországi Kárpát Egyesület | 3439 |
| 3. | Szuromi István | Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete, Budapest | 2516 |
| |
| Felnőtt II. kategória: 40-50 év között (1945.07.01 - 1955.06.30 között) |
| 1. | Csernai István | Közalkalmazott Természetjárók Turista Egyesülete, Szolnok | 3875 |
| 2. | Várdai Lajosné | Jáky Országjáró Diákkör, Székesfehérvár | 2462 |
| 3. | Czékli Béla | Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete, Budapest | 2199 |
| |
| Senior kategória: 50 év felett (1945.06.30 és előtte) |
| 1. | Lencsés Éva | Budapesti Természetbarát Központ Gyopár Szakosztály | 3004 |
| 2. | Lakos Imréné | Meteor Sportegyesület, Székesfehérvár | 2280 |
| 3. | Valtinyi László | Magyarországi Kárpát Egyesület | 1360 |
A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet az 1995. évben Nagy Zoltán sporttárs érdemelte ki.
2002-2008 (c) Teljesítménytúrázók Társasága
|